Kökény Attila életének legnagyobb álma teljesül

| Cikk eltávolítása
Cimkék: Radics Gigi, budapest, család, koncert, munka, zene, sláger,

Teljesülni látszik Kökény Attila dédelgetett álma: első nagykoncertjén több ezres közönség előtt adhatja elő dalait szimfonikus zenekari kísérettel a Sláger TV támogatásának köszönhetően. Az énekes mellett 10 éves kisfia, Kökény Lalika, valamint Radics Gigi, Nika és Singh Viki is színpadra lép majd. Attila a koncert előkészületeiről és kulisszatitkokról is mesélt.  

Már hat éve, hogy egy ország ismerte meg Kökény Attilát egy tehetségkutató műsornak köszönhetően. Azóta az énekes három saját albumot is megjelentetett, idén pedig egyik nagy példaképe, Máté Péter slágereiből készített feldolgozáslemezt. A kemény munka és a tehetség meghozta gyümölcsét: Attila élete első nagykoncertje december 29-én lesz a Syma Csarnokban.

?Amikor a Sláger TV megkeresett a nagykoncert lehetőségével, a lábam ujjától a fejem tetejéig libabőrös lettem, csak ültem, hallgattam, és alig hittem el. A december 29-i fellépés életem eddigi legfontosabb zenei élménye lesz? ? mesélte Attila, akinek régi álma volt egy szimfonikus zenekari nagykoncert.

Kökény Attila mellett az eseményen fellép kisfia, a 10 éves Lalika, valamint Radics Gigi, Nika és Singh Viki is. ?A családunkban a zenélésnek már régi hagyománya van, viszont az énekléssel én próbálkoztam először. Lalika már évek óta zongorázott, amikor két évvel ezelőtt kiderült, hogy neki is jó hangja van. Épp egy műsorra készültem akkoriban, ő pedig az összes számot megtanulta velem? ? árulta el Attila, aki a Syma Csarnokban fiával közösen is színpadra áll majd.

?A próbák még csak most kezdődnek, de már nagyon izgulok, még rengeteg munka vár ránk. A Budapest Symphony Orchestrával és a saját zenekarommal együtt közel negyvenen leszünk a színpadon: a három albumomon hallható dalokat, illetve Cserháti Zsuzsa és Máté Péter slágereket adunk majd elő. Lesznek olyan számok is, amelyeket más fellépéseimen még nem hallhatott a közönség? ? tette hozzá Kökény Attila.

Kökény Attila Ünnepi Nagykoncert december 29-én a Syma Csarnokban a Sláger TV támogatásával

 

The post Kökény Attila életének legnagyobb álma teljesül appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Itt az új előzetes a fiúkról, akiknek annyira durva lett a filmjük, hogy ők tuti nem nézhetik meg
2019-07-18 15:13:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot
2019-07-18 15:08:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Bár idegenkedik a strandoktól, szegedi születése révén Kasza Tibi mégis nagy vízimádó
2019-07-18 12:00:15 | Hozzászólások: 0 | Bellacafe.hu
Érinthetetlen címmel készült dokumentumfilm a több tucat nő zaklatásával vádolt producerről, itt az első előzetes
2019-07-18 11:16:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A decemberben érkező Star Wars: Skywalker korában megújulnak az egyenruhák
2019-07-18 10:15:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez