Az Orbán-állam megteremtette a megfélemlítés és a félelem légkörét

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az Orbán-állam megteremtette a megfélemlítés és a félelem légkörét

A Frankfurter Allgemeine Zeitung csütörtöki számában Elüldöznek egy egyetemet címmel közölte 19 német tudós felhívását, amelyet az “európai kormányokhoz” és az Európai Bizottsághoz intéztek “a budapesti Central European University megmentése” céljából. Kiemelték, hogy a módosított felsőoktatási törvény egyes rendelkezései kizárólag a “Central European University-t (CEU)” érintik, és Orbán Viktor kormányfő, valamint a Fidesz vezető tagjainak megnyilatkozásai nem hagynak kétséget azzal kapcsolatban, hogy a jogszabályalkotás szándéka az egyetem “elűzése az országból”.

Kifejtették, hogy egyes országokban a “populista kormányok” politikája a tudomány szabadsága ellen irányul, és ugyan a módszerekben mutatkoznak eltérések, de az indíték mindig ugyanaz: az azonos származású és érzésvilágú emberekből álló közösségként felfogott “ igazi nép ” képviselőiként fellépve igyekeznek mindent kiszorítani, ami “zavarja az egységet”, ami nem utolsósorban a “véleménypluralizmus színtereiként” működő egyetemeket érinti.

A magyar esetet sok más esettől megkülönbözteti, hogy Magyarország uniós tagország – tették hozzá a mások mellett Peter Strohschneider, a német tudományos kutatási alap elnöke, Eva Schlotheuber, a németországi történészek szövetségének elnöke és Thomas Höllmann, a bajor tudományos akadémia elnöke által jegyzett szövegben, felszólítva a tagállami kormányokat és a brüsszeli bizottságot, hogy tegyenek “megfelelő lépéseket”, hogy az egyetem tovább működhessen.

A svájci NZZ A tudomány jobb demokráciát teremt címmel közölte három szerző, Fritz Sager politológiaprofesszor, Caroline Schlaufer, a Berni Egyetem munkatársa és Iris Stucki, a svájci esélyegyenlőségi intézet helyettes vezetője közös vendégkommentárját, amelyben a March for Science (Felvonulás a tudományért) elnevezésű, április 22-én rendezendő nemzetközi demonstrációval kapcsolatban kiemelték, hogy a “napjainkban, amikor az első számú világhatalom alternatív tények révén kormányoz, Magyarországon pedig az ország legjobb egyetemét be akarják zárni, mert független a kormánytól, szükség van egy ilyen demonstrációra”.

A Der Standard című liberális osztrák lap Vita az “orosz módra” készített NGO-ellenes törvényről Magyarországon címmel közölte az online kiadásában Gregor Mayer beszámolóját, aki azt írta: az Országgyűlés elé terjesztett javaslat “orosz példa alapján megbélyegezné” a külföldről támogatott civil szervezeteket, ami “a megfélemlítés és a félelem légkörében, amelyet az Orbán-állam és bürokráciája teremtett, oda vezethet, hogy a szervezetek partnereinek és belföldi támogatóinak az inába száll a bátorságuk és leállítják az együttműködést”.

Hozzátette: a jogszabálytervezet “tudatosan a kritikus civil szervezetek ellen, köztük a Helsinki Bizottság és a Transparency International magyar tagszervezete ellen irányul”. Orbán Viktor miniszterelnök kormányzása hét évében “erőteljesen leépítette a demokráciát”, és a civil szervezetek a kritikus jelentéseikkel és szakmai elemzéseikkel “az utolsó zavaró tényezőt” jelentik számára – írta a Der Standard szerzője.

(MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
PR-kampányt indít a brit kormányfő, hogy meggyőzze a szülőket, szociálisan többet ártanak a gyermekeknek, ha otthon tartják őket, mintha visszaküldenék őket az osztálytermekbe
2020-08-09 14:42:12 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A négy fiatal a tűzlétrán mászott be a Fehér utcai BKV remízbe
2020-08-09 14:41:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A 28 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. 54 éves támadóját elfogták a rendőrök.
2020-08-09 14:16:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A nemzetközi adatok és a hatósági ügyek alapján a népesség 2 százaléka lehet pedofil, a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények többségéért azonban mégsem ők a felelősek
2020-08-09 14:14:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Két fiatalnak nem tetszett valami, egyikőjük pedig így támasztotta alá ?érveit?
2020-08-09 14:05:31 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez