Mennyire lesz drága a gyümölcs az áprilisi tél után?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Mennyire lesz drága a gyümölcs az áprilisi tél után?

Nyilvánvaló, hogy a hirtelen jött április tél nem tett jót a virágzásnak indult gyümölcsfáknak, az utóbbi napok időjárása azonban annyira rendkívüli volt, hogy ma még azt sem lehet megítélni, mekkora károkat okozott ? tudtuk meg a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcsfőbizottságának leköszönő elnökétől.

Virágzó cseresznyefa egy gyümölcsösben, a Zala megyei Nagyrécsénél, ahol füstöléssel védekeznek a fagy ellen.
Fotó:MTI/ Varga György

Csizmadia György szerint több gond is van:

A hét elején a fő gyümölcstermesztő részeken, vagyis a keleti országrészben számos helyen volt -3, -4 fok hideg. De még pénteken reggel is alig volt 0 fok feletti a hőmérséklet. Egyelőre nem tudni, hogy a kinyílt gyümölcsfavirágok hogyan reagálnak a váratlan hidegre. Az eddigi tapasztalat szerint ha a virágra ráfagy a nedvesség, akkor az elpusztul, vagyis nem lesz belőle termés. Mivel hideg volt, esett a hó, havas eső, így a méhek nem járhatták be az éppen virágzó fákat. Ha pedig nem volt porzás, szintén nem lesz termés, akkor sem, ha esetleg a virág nem pusztult el.

Hogy mi várható ezek után? A szakember szerint

rekordgyümölcstermés biztosan nem.

Tavaly éppen ugyanilyen hidegfront okozott kiterjedt fagykárokat, ami ellen nem is nagyon lehet védekezni. Létezik ugyan a füstöléses módszer, de az is csak szélcsendben működik, ami most nem volt jellemző. És hiába takarták le az eperföldeket fátyolfóliával, a rájuk fagyott nedvesség miatt azok sem védtek semmitől.

Kicsit fog csak fájni

Miután az elmúlt napokban Belgiumtól Olaszországig fagyott, a hidegbetörés komolyan érinthette egész Európa gyümölcstermelését. Ennélfogva pedig nemcsak rekordtermésre nem számíthatunk, de

olcsó gyümölcsre sem.Csizmadia azonban rögtön hozzátette, hogy ma a gyümölcs arányaiban nézve féláron van a tíz évvel ezelőttihez képest, hiszen ez idő alatt a bérek jelentősen nőttek, a gyümölcsök ára viszont nem követte a ritmust, és a termelők sem kapnak érte sokkal többet, mint korábban.

Fotó:Thinkstock

Ennek egyik oka, hogy a jó időjárás miatt bő kínálat alakult ki, amit a különböző egzotikus gyümölcsök megjelenése még tovább gazdagított. A fogyasztói szokások megváltozásával ugyanakkor a gyümölcsök iránti kereslet jelentősen mérséklődött: 15 év alatt majdnem lefeleződött a gyümölcsfogyasztás, ami általános trend, nem csak Magyarországra jellemző.

Lesz gyümölcs, a jó minőségű gyümölcsnek lesz piaca. És valószínűleg nem lesz nagyobb drágaság, mint tavaly, amikor szintén fagyott 

? valószínűsítette a szakember, hozzátéve, hogy tavaly sem nagyon látszott meg az árakon a zord időjárás, mert nincsenek már olyan nagy kilengések, mint korábban, az áruházláncok és a külföldi kínálat ugyanis kiegyensúlyozzák az árakat.

Enyhe drágulás tehát jöhet, de attól nem kell tartani, hogy egy az egyben lecsapódjon a fogyasztóknál a fagykár ? nyugtatott meg.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az AS Roma otthon simán győzött az Udinese ellen a Serie A hatodik fordulójának szombati játéknapján
2017-09-23 17:38:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Időről időre felütik a fejüket az interneten a mozi (és a tévézés) aranykoraként számon tartott 1980-as éveket idéző videók és kamutrailerek, amelyek zseniális stílusban azt mutatják meg, milyen is lettek volna egyik-másik mai produkció, ha harminc évvel korábban készül
2017-09-23 17:15:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az új NFL-szezonban egyre többen tüntetnek a faji egyenlőség mellett és a feketéket érő rendőri erőszak ellen
2017-09-23 17:15:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Krisztián minden este denevérruhát ölt. Ha valami bajt észlel, egyből jelenti a rendő
2017-09-23 17:00:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Miniszterelnökséget vezető a Magyar Időknek adott interjúban érthetetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Soros György jól megérte magát a brüsszeli döntéshozókkal
2017-09-23 16:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Erős utórengés volt szombaton Mexikóban, a Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés középpontja a dél-mexikói Oaxaca szövetségi államban volt – közölte az amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) és az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ
2017-09-23 16:48:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez