Mészáros Lőrinc százmilliárddal gazdagodott egy év alatt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Mészáros Lőrinc százmilliárddal gazdagodott egy év alatt

Tavaly jelentősen gyarapodott a 100 leggazdagabb magyar vagyona. A ma, a Napi.hu gondozásában megjelent 2017-es listára kerüléshez 7,5 milliárd forintos vagyonra volt szükség ? ez 700 millióval múlja felül a múlt évit, és másfél milliárddal nagyobb a 2015-ös belépő szintnél.

A leggazdagabbak rangsorát 2011 óta megszakítás nélkül Csányi Sándor vezeti. Az OTP Bank első emberének vagyona egy esztendő alatt 60 milliárd forinttal, 260 milliárdra nőtt. A második helyen álló, elsősorban műtrágyában utazó Bige László 25, a harmadik helyezett Gattyán György 84, a negyedik Demján Sándor 40 milliárd forinttal növelte vagyonát tavaly.

A legnagyobb ugrás azonban természetesen Mészáros Lőrincé. A felcsúti polgármester a tavalyi 31. helyről idén az ötödikre lépett előre, becsült vagyona egy esztendő leforgása alatt csaknem százmilliárd forinttal gyarapodott.

A Szakonyi Péter által szerkesztett listán szereplők

összvagyona az idén megközelítette a 3380 milliárd forintot. Ez csaknem hatszázmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbit.

Összehasonlításképpen: a 2002-ben megjelent első A 100 leggazdagabb rangsorban szereplők összvagyona akkori áron csupán 632 milliárd forint volt. Ez az összeg az elmúlt 15 év alatt több mint az ötszörösére emelkedett, miközben ezen időszakban a fogyasztó árak 82 százalékkal, tehát kevesebb mint duplájukra nőttek. Az első és a mostani százas listán csupán huszonhat név azonos ? ennyien tudták megőrizni helyüket a legvagyonosabb magyarok között.

Az idei listán hét új szereplő jelent meg. Ők az ingatlanfejlesztéstől a kommunikációig a gazdaság legkülönbözőbb területeit képviselik: Fülöp Gábor (77. hely) a mezőgazdaságban, Fazekas Zsolt (87. hely) a kereskedelemben, Barkász Sándor (94. hely) a mélyépítésben, Kuna Tibor (97. hely) a kommunikációban, Gerendai Károly (98. hely) a szórakoztatóiparban, Fülöp László (99. hely) a környezetvédelmi iparban, Kovács Attila (100. hely) az ingatlanfejlesztésben érdekelt.

Orbán Viktor még mindig a legbefolyásosabb magyar

A vagyon szerinti lista mellett idén immár negyedik alkalommal található a kiadványban befolyásrangsor is. A vagyon nagysága ugyanis nem feltétlenül egyezik meg a befolyás mértékével és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek milliárdokban kifejezhető vagyonnal.

A 2017-es barométer első helyén az elmúlt évhez hasonlóan Orbán Viktor kormányfő, a másodikon Csányi Sándor, a harmadikon pedig Lázár János kancelláriaminiszter végzett. Az első tízben Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó, Matolcsy György jegybankelnök, Vajna András György, a TV2 tulajdonosa, a szintén a miniszterelnök barátjaként emlegetett vállalkozó, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Varga Mihály gazdasági miniszter és Rogán Antal kapott még helyet.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egyhetes ultimátumot kapott az Akadémia vezetése a kormánytól
2019-02-16 16:21:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Olvasónk szerint előzésben volt, amikor kikanyarodtak elé
2019-02-16 16:20:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a miniszterelnök múlt vasárnap bejelentett családvédelmi akciótervének külföldi kritikáira reagált
2019-02-16 15:57:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ha még sosem látta az 1999-es Notting Hill (magyarul Sztárom a párom) című filmet, ne keseredjen el, ez a cikk nem egészen a film
2019-02-16 15:56:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Rasovszky Kristóf második lett a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA nyíltvízi úszásban kiírt világkupa-sorozatának idei nyitóállomásán, Dohában szombaton
2019-02-16 15:45:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez