Mészáros Lőrinc átvette Habony Árpád helyét

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Mészáros Lőrinc átvette Habony Árpád helyét

Nagyszabású budapesti gálarendezvényen hirdette ki néhány perccel ezelőtt a Marketing&Media című kommunikációs szaklap, hogy kik végeztek az idei évben már 10. alkalommal elkészített ?TOP 50 ? A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban című? lista élén. A listát a magazin szerkesztőbizottsága, valamint a magazin szerkesztőségének tagjai állították össze pontozásos rendszerű szavazással.

Az egyik meglepetés, hogy miközben az RTL Magyarországot irányító Vidus Gabriella idén már harmadjára is meg tudta őrizni első helyét a listán, a tavalyi évben még a legbefolyásosabb médiások listájának 3. helyén szereplő Habony Árpád helyére Mészáros Lőrinc került, aki egyébként idén szerepel először a médiás toplistán. Mészáros az Opimus cégen keresztül a Mediaworks kiadónak, illetve közvetlenül az Echo TV-nek is tulajdonosa lett az elmúlt időszakban. (Épp a napokban írtuk meg, hogy 192 újság tartozik az érdekeltségei közé, számos megyei napilaptól a Világgazdaságon és a Nemzeti Sporton át a Bravóig.)

A befolyásos felcsúti médiavállalkozó egyébként a gálától távol tartotta magát, pedig a szervezők állítólag meghívták. (Lehetséges, most is épp valamilyen újabb ügyleten dolgozik, például a Mátrai Erőmű felvásárlásán.)

Egyébként idén még a 10 legbefolyásosabb ember közé sem került be Habony Árpád, a 888.hu-t és a Lokált is kiadó Modern Media Group tulajdonosa, Orbán Viktor tanácsadója. (11. lett.) Kormányközeli figurákból ennek ellenére így sincs hiány, a lista második helyét például ugyancsak egy, a Fideszhez közelálló figura szerezte meg, Andy Vajna kormánybiztos személyében. Vajna a TV2 és a Rádió 1 tulajdonosa, aki tavaly került be először a listára, és már akkor is a második helyre szavazták.

A listában a Central Médiacsoport tulajdonos-vezérigazgatója, Varga Zoltán megtartotta előző évi pozícióját, továbbra is a negyedik helyen szerepel. (A 24.hu kiadója a Central Digitális Média Kft. ugyancsak Varga Zoltán érdekeltségei közé tartozik.)

Az RTL programigazgató vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter idén egy helyezést javított, így ötödik helyen végzett. Dirk Gerkens, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója három helyet javítva hatodik lett. A Magyar Telekom vezére, Christopher Mattheisen egy hellyel előrébb került a listán, így a hetedik helyet szerezte meg a TOP10-ben annak ellenére, hogy a Telekom az Origót eladta, így a médiaiparban a Telekom már csak mint az egyik legnagyobb hirdető, illetve mint televíziós műsorterjesztő cég van jelen.

Lukács Csaba, a televíziós reklámértékesítéssel foglalkozó, tavaly a Habony Árpád hitelezőjeként is ismert Tombor András által felvásárolt Atmedia televíziós reklámértékesítő ház ügyvezető igazgatója nyolcadik helyen végzett a rangsorban.

Bayer József, a Ringier Axel Springer Magyarország vezérigazgatója idén a kilencedik, Gulyás János, a MEC Hungary médiaügynökség ügyvezetője pedig a tavalyi helyezéséhez hasonlóan a tizedik helyre került.

Szinte eltűntek a főszerkesztők

Érdekesség, hogy a toplistán drasztikusan csökkent a tartalom-előállítással foglalkozók befolyása: a főszerkesztők közül egyedüliként szerepel a listán Dudás Gergely az Indextől, pedig a korábbi évben még a 444.hu-s Uj Péter és a Bors főszerkesztője, az időközben nyugdíjba vonult Pallagi Ferenc is a legmeghatározóbb szakemberek között volt.

A lista pozíció szerinti bontásában a meghatározó szakemberek közül 48 százalék topmenedzser, 30 százalék egyéb vezető beosztásban van, 14 százalék tulajdonos. A top 50 legbefolyásosabb médiaipari személy rangsorának 8 százalékát alkotják azok, aki tulajdonosok és első számú vezetők is egyben.

Az RTL 10 éve vezeti a listát

Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője a jubileumi lista kapcsán kiemelte, hogy 10 év alatt mindössze 6 olyan szakember volt, aki az összes rangsorban helyet kapott. Szerinte ez jól mutatja a médiapiac folyamatos változását. (Vidus Gabriella, Bayer József, Kolosi Péter, Somlói Zsolt, Németh Béla és Málnay B. Levente voltak azok, akiket 10 év alatt mindig a befolyásos szakemberek listájának élén végeztek. )

További érdekesség, hogy a ?Top 50 ? A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban? lista indulása óta mindig RTL-esek közül kerültek fel a legtöbben a listára. Ez nem változott idén sem, hiszen összesen négyen szerepelnek a cégtől, ketten közülük TOP10-be is bekerültek. Az RTL-t a TV2 Csoport követi: Andy Vajna és Dirk Gerkens képviseli a médiavállalatot, valamint a TV2-t erősíti a részükre műsorokat gyártó Rákosi Tamás, az IKO tulajdonosa, valamint a TV2 igazgatósági tagja is. Hasonlóan sok vezetőt ad az Atmedia nevű társaság, amely 2016-ban hatalmasat nőtt azzal, hogy a TV2 és a MTVA csatornák reklámidejének értékesítését is megszerezte.

A főszerkesztő hozzátette, hogy idén a politikához köthető személyek befolyása tovább erősödött, miközben a médiavállalatok, ügynökségek és szerkesztőségek vezetőié csökkent.

Top 50 ? A legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban

(Első tíz helyezett)

Helyezés

Név

Cég

1.

Vidus Gabriella RTL Magyarország

2.

Andy Vajna TV2 Média Csoport

3.

Mészáros Lőrinc Mediaworks Hungary, Echo Tv

4.

Varga Zoltán Central Médiacsoport

5.

Kolosi Péter RTL Magyarország

6.

Dirk Gerkens TV2 Média Csoport

7.

Christopher Mattheisen Magyar Telekom

8.

Lukács Csaba Atmedia

9.

dr. Bayer József Ringier Axel Springer

10.

Gulyás János MEC Hungary

Forrás: Marketing&Média

A teljes, 50-es toplistát egyébként a magazin e havi számában teszik közzé.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Csaknem 18 év után sikerült azonosítani a Világkereskedelmi Központi elleni, 2001
2019-07-19 06:33:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pénteken a napos időt többfelé zavarhatják meg felhők, elszórtan futó záporok, zivatarok is kialakulhatnak
2019-07-19 06:32:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A katasztrófavédelem szerint a baleset az M5-ös Röszke felé vezető oldalán, a 124-es kilométernél történt
2019-07-19 06:31:41 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy új kutatás szerint a földmag folyamatosan szivárog a köpenybe, a kőzetek egy része pedig a felszínt is eléri – számol be a Live Science
2019-07-19 06:30:22 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A brazil színekben szereplő Nathalie Moellhausen nyerte a női párbajtőrözők egyéni versenyét a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon
2019-07-19 06:30:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nagyobb sebességre kapcsoltak a Székesfehérvár határában lévő agyagbányában, sűrűbben fordulnak a szennyvíziszappal megrakott kamionok ? számolt be a hét elején a 24
2019-07-19 06:00:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez