Három szerencsétlen miatt szívtunk napokig

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Három szerencsétlen miatt szívtunk napokig

A három szent neve napja egymást követi a naptárban: Pongrác május 12, Szervác május 13, Bonifác pedig május 14. Rettegett időszak ez a magyar gazdák életében, mert az általában kellemes, meleg tavaszi idő ilyenkor hidegre fordul, nem ritkák a hajnali fagyok sem. Megesik ez végig a tavasz folyamán, ám most már “késő van”: kisarjadt a vetés, virágba borultak a gyümölcsfák, ez a fagy hatalmas pusztítást képes végezni a zsenge vegetációban.

Kánikulában megfagyott, víz nélkül megfulladt, szúnyogok marták halálra

Az egri szőlősgazdák fanyar humorral fogadták a májusi fagyokat: “A fagyosszentek megszüreteltek” – mondták. Nem ártott az elővigyázatosság sem:

Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!

No, de miért haragszik-e három szent a világra? Elődeink erre is tudták a választ, bár azt nem mondhatjuk, hogy a különböző változatok kiállnák a kritikai összehasonlítás próbáját. Mindszenten úgy vélik, a szívjóságuk vitte el mindhármukat, amiért úgy tűnik, nem tudtak megbocsátani. Történt ugyanis, hogy a hűvös időben Pongrác, Szervác és Bonifác saját ruhájukat adták nyomorult betegeknek, akik túlélték a mínuszokat, de a három szent belehalt a hirtelen jött hidegbe

A délvidéki Topolya lakói viszont gyakorlatilag kétségbe vonták a három férfiú épelméjűségét, akik saját butaságuknak köszönhették halálukat, mégis az embereket büntetik:

Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok ? ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket.

Valóban hidegrekordok dőltek

Mégis, miért “bolondul meg” ilyenkor az időjárás? A népi jóslatok, megfigyeléseket általában nem lehet tudományos érvekkel igazolni. A meteorológiai folyamatokat számtalan, állandóan változó tényező alakítja, elég kevés az esélye, hogy pont ugyanazon a naptári napon évről-évre hasonló legyen az idő. Arról nem is beszélve, hogy a klímaváltozás mindent a feje tetejére állíthat.

Őseink megfigyeléseiről is annyi mondható el, hogy vagy bejön, vagy nem. 2012. május 18-án hidegrekord dőlt Nagykanizsán, hivatalosan -1,9 fokot mértek. Ha fagy nem is volt, de 2013-ban is hidegre sikerült május közepe, majd a fagyosszentek valamiért idén ismét bedühödtek: május 10-én Koroncón -2,5 fokig süllyedt a hőmérséklet, 11-én pedig Zabaron mértek -2,4 fokot. Mindkettő rekord.

De egyik sem “telitalálat” Pongrácra, Szervácra vagy Bonifácra, igaz, elég közel vannak ahhoz, hogy gyanakodni kezdjünk: csak van valami a háttérben.

Megesik, de nem törvényszerű

Ez a valami, hogy április második és május első felében a skandináv térség még nem melegszik fel annyira, mint a mi szélességi körünkön fekvő területek, ott még hideg, sarkvidéki légtömegek uralkodnak.

Ha megfelelő áramlási rendszer alakul ki a kontinens felett ez a hidegebb légtömeg a Kárpát-medencébe is eljuthat, és lehűlést, fagyot okozhat. Nem törvényszerűen, de mindig megvan rá az esély, és egy-egy évben be is következik, ahogy azt idén is tette

– mondta el Varga Sándor meteorológus, az Időkép.hu munkatársa.

Ami a folytatást illeti, fagyra már semmiképp nem kell számítanunk, egy erőteljes déli áramlásnak köszönhetően folytatódik a felmelegedés. “Cserébe” viszont pénteken és hétvégén bárhol az országban nagy eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok, és ami ezekkel jár: jégeső, villámlás, mennydörgés, viharos szél. Itt írtunk róla bővebben.

Az Országos meteorológiai szolgálat péntekre és szombatra is több megyére adott ki első- és másodfokú figyelmeztetést – durva hétvégénk lesz.

Pongrác, Szervác, Bonifác, a három szent

Végezetül néhány szó a három szentről, akik a valóságban mind jóravaló emberek voltak, korai keresztények, egyikük püspök, a másik kettő vértanú (nevük alatt legendájuk, életük olvasható). Nem tehetnek róla, hogy nevük épp eme veszélyes, szeszélyes napokra esik a naptárban.

Szent Pongrác ifjúként árvaságra jutott, a rejtőzködő Kornél pápa felismerve tiszta lelkét megkeresztelte. Szinte még gyermekként szenvedett vértanúhalált 304-ben, miután Diocletianus császár szemébe mondta a római istenek hamisságát és bűnösségét, és hitet tett Jézus mellett.

Szent Szervác Maastricht püspöke volt, 384-ben hunyt el, szabadban lévő sírját soha nem lepte be a hó, nyughelyénél, ereklyéinél sok beteg, ördöngös meggyógyult. Legendája szerint ősei Jézus Krisztusnak voltak rokonai.

Szent Bonifácnak keresztény hite miatt kellett bíró elé állnia, ahol bátran megvallotta hitét. Válogatott kínzásoknak vetették alá, de túlélte, hogy felakasztották, húsát vaskarmokkal tépték egészen a csontjaiig, fejét forró szurokba mártották. Végül lefejezték.

(Kiemelt kép: Füstöléssel védekeznek a fagy ellen Zalában. Fotó: MTI/Varga György)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Mark Waters Szereplők: Billy Bob Thornton, Kathy Bates, Tony Cox, Brett Kelly, Ch
2018-12-10 01:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A hát, a nyak- és a deréktájék fájdalmai A hátfájást egy bizonyos kor felett már szinte természetesnek veszik az emberek, annyira gyakran jelentkezik
2018-12-10 00:50:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A kívül kemény rockerszív a legmélyén mégiscsak lehet puha
2018-12-10 00:32:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ezek a sütemények elmaradhatatlan szereplői a karácsonynak, hisz amellett, hogy elképesztően finomak, mindenkiben megidézik a gyerekkori emlékeket, a boldog pillanatokat és az ünnep illatát
2018-12-10 00:15:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A fájdalom hasznos lehet, hiszen fontos jelzéseket ad a szervezetünk problémáiról, azonban ettől még valahogy csillapítani kell
2018-12-10 00:00:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Magyarország használt autóban utazik, ez nem kérdés
2018-12-10 00:00:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez