Gyurcsány: Orbán köztörvényes bűnöző

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A DK elnöke azt mondta, hogy jelenleg 700 milliárd forint hiányzik az egészségügyből. Megoldásként azt javasolta, hogy rögzítsék, mely szolgáltatások járnak a társadalombiztosítás keretében, aki pedig plusz szolgáltatást venne igénybe, azt extra tb-befizetésért cserében megteheti. Az oktatásról szólva hangsúlyozta, hogy pártja elképzelése szerint vissza kellene adni az iskolákról való döntési jogot a városok kezébe. így helyben születhetne meg a döntés, hogy milyen világnézetű és milyen nevelési elvet követő iskolák működjenek. Gyurcsány Ferenc az Európai Parlament szerdai döntésére reagálva, amely az Európai Unióról szóló szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindításának előkészítéséről szólt, azt mondta: soha az unió történetében nem fordult elő, hogy egy tagállam ellen "az Európai Unióból való kizárást elindító határozatot" hozzon. A migrációról szólva a pártelnök hangsúlyozta: "senki sem akarja számolatlanul beengedni a menekülteket az országba", alig több mint 1100 migráns tartózkodik legálisan Magyarországon, ők nem akarják elvenni "keresztény hagyományainkat". A jelenlegi hatalom csupán a félelmet korbácsolja fel az emberekben, hogy aztán megmentőként tűnhessen fel - fogalmazott.Gyurcsány Ferenc szavai szerint a magyar miniszterelnök "köztörvényes bűnöző", akinek "olyan pénzügyi tranzakciókban van szerepe, melyek törvényellenesek". Hozzátette, azon dolgozik, hogy az ezt bizonyító dokumentumok a kezében legyenek.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az ELTE-ÁJK Kari Tanácsát megosztotta a javaslat, miszerint magántanári címet kapott volna a legfőbb ügyész, hogy megkapja a professzori címet
2017-06-24 21:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Vasárnapra a hőség miatt csak néhány megyére, a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt viszont az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)
2017-06-24 21:47:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy popkoncert miatt két órával később kezdődik az Egyesült Államok Nagydíjának időmérő edzése október 21-én, a Forma-1-es szezon 17
2017-06-24 21:32:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
"A szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme" ? mondja Fekete-Győr András a felhívásban
2017-06-24 21:21:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A hétvégén Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg a teqball, vagyis az asztalon játszott futball első világkupáját
2017-06-24 21:20:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nyaralásokat vagy pénzt is nyerhetett az ember, ha tizediknek hív egy számot egy tévécsatornán, és az RTL Klub Híradója szerint pár rendőr élt is ezzel a játékkal
2017-06-24 21:19:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez