Puhapöcsű fideszesekről beszélt Alföldi Róbert

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A rendező kijelentette róluk: "még ahhoz is gyávák, hogy azt mondják, mi nem akarjuk Jordánt. Ez puhapöcsűség". Alföldi a kormányt és "kiskatonáikat" kritizálva kijelentette: az arrogáns és pofátlan mechanizmus ugyanaz, mint az országos politikában, itt a teljesítmény, a szakmaiság már semmit sem számít, egyedül csak a párttagkönyv.Mint ismert, márciusban további egy évvel, 2018. szeptember 30-ig meghosszabbította Jordán Tamás igazgatói megbízatását a Weöres Sándor Színház élén a szombathelyi közgyűlés. A döntést a várost irányító Fidesz-KDNP frakció mellett az ellenzék is támogatta, csupán Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) kultúráért is felelős alpolgármester szavazott ellene, és Balassa Péter (Jobbik) tartózkodott.Alföldi ezzel kapcsolatban nyilatkozta azt a szombathelyi Volpone-premier előtt, hogy olyan kiskatonákat lát a történetben, akik mindenáron meg akarnak felelni a hatalomnak, be akarják biztosítani a saját helyzetüket, bizonyítani, hogy ők jól viselkednek. "Ez az egész semmi mást nem mutat, mint a helyi emberek túlbuzgóságát és bénázását" - jelentette ki, hozzátéve, hitelrontásért beperelhette volna a fideszes képviselőt, aki szitokszóként használta a nevét. (Koczka Tibor korábban úgy nyilatkozott Jordánról: két Alföldi-darab között, amiben játszott, volt ereje bemenni Kálmán Olgához nyilatkozni a Hír TV-be. - a szerk.)Alföldi az interjúban azt nehezményezte: "még azt se vállalják, még ahhoz is gyávák, hogy azt mondják, mi nem akarjuk Jordánt, mindegy ki lesz, a színház lényegtelen, de Jordán ne legyen itt." Szerinte inkább mondták volna azt: "mi nem akarjuk Jordán Tamást, mert ő ezt meg ezt vallja a világról, mi meg mást. Idehívott olyan embereket, akikről mi úgy gondoljuk, hogy az ő filozófiájuk és világnézetük nem alkalmas arra, hogy a mi hatalmi törekvéseinket támogassa. Ezt lehet mondani, ez egy férfias és nyílt dolog, ezért lehet vállalni a felelősséget, ezzel kapcsolatban kérdéseket lehet feltenni. Ahogy ez zajlik, az a puhapöcsűség, nem tudom másként mondani, ahogy ez el lett kenve-nyalva-maszatolva..." - fogalmazott a rendező.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Nem sajnálták maguktól az üzemanyag-támogatást sem a parlamenti képviselők: júliusi fizetésemelésükkel a közlekedésre fordítható keret összege is (tovább) nőtt
2018-11-19 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ezen a héten a saját fegyverével támadunk a Fideszre
2018-11-19 14:59:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A DK irodái szombaton égtek ki.
2018-11-19 14:56:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Korábban a hvg.hu nyomán mi is beszámoltunk arról a kormányzati előterjesztésről, ami arró
2018-11-19 14:51:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Amikor be kell menni nap mint nap a munkahelyre az embernek – már ha van munkája -, sokan arról ábrándoznak, hogy milyen jó lesz majd nyugdíjba menni, 65 vagy még több évesen (most épp 65 év a nyugdíjkorhatár)
2018-11-19 14:48:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Várhatóan eltávolítják posztjáról a Nissan adócsalási botrányba keveredett elnökét, Carlos Ghosn-t, írja a BBC
2018-11-19 14:48:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez