Egy tésztagyár is Mészáros-közelbe kerül

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy tésztagyár is Mészáros-közelbe kerül

Részesedést szerez a Balogh Tészta Zrt.-ben és a Balogh Logisztikai Kft.-ben Szíjj László, a Duna Aszfalt Kft. tulajdonosa – olvasható a Magyar Nemzetben. Mészáros Lőrinc állandó harcostársának cége, a Szőke Tisza Invest Kft. tőkeemeléssel száll be a tésztagyárba, és a tranzakció lezárulta után 50 százalékos tulajdonhányada lesz. A versenyhivatalnak ugyan még engedélyeznie kell az ügyletet, de meglepő lenne, ha nem tenné.

A lap szerint a Balogh Tészta saját tőkéje tavaly közel 1,4 milliárd forint volt, míg a Szőke Tisza Invest 31 milliós árbevétel mellett 29 milliós veszteséget termelt. Ugyanakkor, emlékeztet a Magyar Nemzet, Szíjj közbeszerzésekben rendkívül erős cége, a Duna Aszfalt az elmúlt években 17 milliárd forint osztalékot fizetett ki.

A tésztagyár mellett Szíjjék beszállnak a 100 millió forintos saját tőkével rendelkező Balogh Logisztika Kft.-be is, illetve a Duna Aszfalt éppen a minap vásárolta be magát a veszprémi kézilabda-csapatba is, a bevásárlásra egy nap alatt bólintott rá a Gazdasági Versenyhivatal.

Expressz eljárásban döntött a GVH, hogy Mészáros köre megszerezhesse a veszprémi kéziklubot Elég lett volna 8 nap alatt határoznia a versenyhivatalnak, hogy a Duna Aszfalt bevásárolhatja-e magát a kéziklubot működtető cégbe, de az illetékesek siettek: 1 nap alatt zöld utat adtak a projektnek.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Az induló autóbusz alá eshetett be.
2019-03-18 15:02:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Holopcev zászlós közölte az agresszív rablóval, hogy ő egy börtönőr, erre az elmenekült
2019-03-18 14:48:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Fidesz szerint a nemzetközi szocialisták összejöttek a nemzeti szocialistákkal
2019-03-18 14:28:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Villa játékkal folytatódik hétfőn az Exatlon Hungary!
2019-03-18 14:27:31 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy fegyveres kezdett lövöldözni hétfőn délelőtt, 10 óra 45 perckor a hollandiai Utrecht egyik villamosán, az Október 21
2019-03-18 14:21:18 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Mert a gödöllői polgármester Új Kezdet nevű formációja belépett egy uniós pártcsaládba, amely tagja a liberális frakciónak
2019-03-18 14:18:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez