Bevitték a rendőrök S. Ábelt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Bevitték a rendőrök S. Ábelt

Rendőrök vitték be pénteken S. Ábelt. A fiatalt a XI. kerületből állították elő. Az még kérdéses, mi történt, ám úgy tudjuk, bűnügyi technikusokat és tűzszerészeket is hívtak a helyszínre, és jelenleg is áll rendőrautó a ház előtt.

Hogy rendőri akció zajlik a Bogdánfy úton, már korábban tudni lehetett, a 444 írt arról, hogy TEK-esek tűntek fel a környéken.

Megkeresésünket a történtek kapcsán elküldtük a rendőrségnek. Válaszukban azt írják,

hogy 2017. július 28-án a délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a TEK műveleti egységével együttműködve Budapesten a XI. kerületben, a Bogdánfy utcában elfogtak egy 29 éves budapesti férfit. A férfi ellen rablás előkészülete miatt indult büntetőeljárás, elszámoltatása folyamatban van.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

 

Mint ismert, idén márciusban négy és fél év börtönbüntetést kapott jogerősen a Fővárosi Törvényszéktől, de még nem vonult be. Azzal vádolták, hogy többször belelőtt egy gyorsétterem mennyezetébe a Móricz Zsigmond körtéren még 2013-ban.

Az ítélet előtti tárgyalási napon azzal érvelt, hogy nem ő látszik a felvételeken, amelyek szerinte rossz minőségűek, és közölte: ha nem kap felmentő ítéletet, az Alkotmánybírósághoz fordul. Nem tetszett neki, hogy újságírók is jelen vannak a tárgyalásán, ennek többször hangot is adott. Szerinte épp a sajtó miatt fog súlyosabb büntetést kapni, és azért kapott korábban is azt.

2015. április végén lőfegyverrel visszaélésben és fegyveresen elkövetett garázdaságban mondták ki bűnösnek S. Ábelt a gyorsétteremben történtek miatt. Az ügyben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség emelt vádat. A bíróság öt év börtönnel sújtotta a fiatalembert, ő azonban nem fogadta el a döntést, így került az ügy a törvényszékre.

A neve azonban nem a fenti lövöldözés kapcsán vált ismertté. 2010 februárjában fogták el először, mert felmerült a gyanú, hogy gyilkosságra készül. A vádiratban az állt, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója részletes tervet dolgozott ki: először is belépett egy sportlövész egyesületbe, engedélyeket szerzett, 2009 őszén pedig legálisan megvásárolt egy fegyvert, hogy valamelyik nagy bevásárlóközpontban legalább huszonkét embert megöljön ? minden egyes addigi életévéért egy-egy embert. A rendőrségen először még részletes beismerő vallomást tett, később azonban már tagadta bűnösségét. Hosszú időt töltött előzetes letartóztatásban, illetve az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A korábban készült szakvélemények megállapították, hogy csak korlátozottan beszámítható.

Ebben az ügyben 2015. végén fordulat történt, az Alkotmánybíróság ugyanis részben igazat adott neki és megsemmisítette a Kúria 2015. júniusi ítéletét, amelyben a volt ELTE-s joghallgatót jogerősen ? egyebek mellett ? emberölés előkészülete miatt két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A kihirdetett AB-határozat a Kúria ítéletét alkotmánysértőnek találta, mert annak meghozatalában olyan bíró is részt vett, aki a büntetőeljárás nyomozati szakaszában is hozott egy döntést: ezzel sérült S. Ábel alkotmányos joga a tisztességes bírósági eljáráshoz.

így abban az ügyben a Fővárosi ítélőtábla 2014-es ítélete a jogerős ? akkor a 21 hónapot előzetesben töltő S. Ábel 50 nap közmunkát kapott, mivel úgy ítélték meg, hogy nem akart embert ölni, ezért csak közveszély okozásában találták bűnösnek. A hosszúra nyúlt előzetes börtönbüntetés miatt kártérítés is megilleti.

 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Arra a kérdésre, miért használja Orbán Viktor is a katonai célú Aribusokat, a miniszter azt mondta: ez is honvédségi feladat
2018-12-11 23:54:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek utolsó, 6
2018-12-11 23:00:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
 Nézd meg a Bogaras szülők legemlékezetesebb bakijait!
2018-12-11 22:41:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mindenki készül a nagy évzáró előadásra. Leginkább Tóni várja, akinek ez a kedvenc fellépése mi
2018-12-11 22:41:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 Sebi összeszedte bátorságát és kifejezte érzelmeit Annának,Tóni és Zóka pedig folytatták ami elkezdődött a biciklitárolóban
2018-12-11 22:41:11 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez