Megszenvedték az elmúlt hónapokat Peller Annáék

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megszenvedték az elmúlt hónapokat Peller Annáék

A Nemzeti Színházban játszó Fehér Tibor lett Peller Anna és férje, Lukács Miki váltótársa az RTL Klub reggeli műsorában, a Reggeliben. A 29 éves Junior Prima Díjas színész csak hónapokkal a műsor indulása után érkezett, ami okozott némi fejtörést Pelleréknek.

“Az első hetekben rengeteg előadásom volt, és még bemutatóra is készültem napközbeni próbákkal. Legtöbbször csak két-három, ritkán négy órát aludtam. Előadás után egyébként is nehezen al­szom el, de a 4.10-es keléssel ez igazán kellemetlen. Miki sokszor hozta utánam a kislányunkat, hogy lássa az anyját. Bejárt a színházba, az öltözőmbe, így legalább napközben együtt tudtunk lenni. De kárpótoltam, előadás után általában még nekiállok főzni éjszaka, vagy kiflit, kalácsot sütök neki. A főzés kapcsol ki”

– mondta a Borsnak Peller Anna, aki azért a jót is meglátta az elképesztő hajtásban.

“Ami a hátránya volt, az lett az előnye is az első két hónapnak. Azzal, hogy mindennap mi vezettük a műsort, felvettük a ritmust, és ma már lazábbak vagyunk. Megtanultam például, hogy semmiképpen nem jó a papírról felolvasni a felkonfokat, és nem vagy kevesebbszer vágunk egymás szavába.”

Kiemelt kép: Bielik István

folytatás

Legkedveltebb hírek
Elköszönt a világ egyik legnagyobb hatású klubjától Bogdán Ádám, akinek az Angliában megélt élményei alapvetően befolyásolták az életét
2019-07-17 10:35:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Hernan a Fernandaval töltött idő után átgondolta az eddigi tetteit és mindent megbánt
2019-07-17 10:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A mai nap akár be is mutathatja a Juventus a fiatal holland védőt
2019-07-17 10:16:09 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Dr. Házlinger Györgyről viszont sokat megtanulhattak ebből a leckéből.
2019-07-17 10:13:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
De ettől még a történelmi szerepük megítélése nem lesz jobb
2019-07-17 10:12:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Egyre valószínűbb, hogy előrehozott választást rendeznek Spanyolországban
2019-07-17 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez