Kispesten kapott ki az Újpest, botlott a Ferencváros, egy meccs félbeszakadt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kispesten kapott ki az Újpest, botlott a Ferencváros, egy meccs félbeszakadt

A címvédő Budapest Honvéd 2-2 győzelemmel és döntetlennel kezdte a bajnokságot, szombaton listavezetőként fogadták az Újpestet. A vendégek már a 8. percben vezetést szereztek, az előző szezonban még a Honvédban játszó Zsotér lőtt szép gólt, majd ugyanő hagyott ki nem sokkal később egy nagy ziccert. A Honvéd ugyan nem zuhant össze, amiért hátrányban kellett játszania, a szünetig nem tudott egyenlíteni.

Nem úgy a 73. percben, amikor Danilo szép egyéni alakítása után Lanzafame ért bele a labdába gólt érően, bár az rejtély, hogy Pajovic miért nem mozdult semerre. A hajrába érve aztán már a Honvéd vezetett, Kamber volt eredményes ezúttal. A végén az Újpestnek több lehetősége is volt az egyenlítésre, a hősiesen védekező Honvéd azonban kihúzta 2-1-gyel.

Ezzel egy időben a Ferencváros vért izzadt otthon a Paks ellen az első félidőben, fütyültek is a szurkolók a csapat játékát látva, Varga megpattanó lövése kellett a 44. percben a hazai vezetéshez. A második félidőből negyed óra telt el, amikor Hahn fejesével egyenlített a Paks. A folytatásban maradt az 1-1, de úgy, hogy Dibusznak kellett bemutatnia egy bravúrt. Ez öt forduló alatt már a negyedik ferencvárosi döntetlen, a drukkerek meg is üzenték Thomas Dollnak, hogy “auf Wiedersehen”.

A Vasas Újpesten játszott 1-1-et a Mezőkövesddel, a Haladás pedig Sopronban verte 3-1-re az újonc Balmazújvárost.

Három csapat is albérletben játszott, de a 20.30-as Videoton-Debrecen találkozó is Felcsúton lesz majd.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A Puskás Akadémia utolsóként, győzelem nélkül várta ezt a fordulót és a DVTK elleni, debreceni mérkőzést, a kezdőben pedig az egy szem Spandler képviselte a felcsúti akadémiát. Pintér Attila együttese korán előnybe került, de Hegedüs kapus hibája miatt hamar egyenlített a Diósgyőr, innentől kezdve pedig kiegyenlítődött a meccs.

A második játékrészben jött egy nagy vihar, elment a világítás egy része és az eredményjelző is megadta magát. Iványi játékvezető félbeszakította a mérkőzést, a játékosok az öltözőbe vonultak,  de miután a vihar is enyhült és a technika is helyreállt, folytatni tudták a csapatok. Mintegy negyed óra volt a szünet, a 66. perctől folytatódott a játék. A továbbiakban ismét 1-1 gól esett, Prosser a Felcsútot juttatta előnybe, de Vela a végén pontot mentett a hazaiaknak. Az NB II-es bajnok, amely 12 játékost igazolt le a nyáron továbbra is képtelen nyerni, és ez csak a második döntetlenje volt a csapatnak.

Eredmények – OTP Bank Liga, 5. forduló

Budapest Honvéd – Újpest 2-1 (0-1)
Gólszerzők: Lanzafame (72.), Kamber (82.) illetve Zsótér (8.)

Ferencváros – Paks 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Varga (44.) illetve Hahn (60.)

Vasas – Mezőkövesd 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Kulcsár (59.) illetve Pillár (90.)

Haladás – Balmazújváros 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Williams (24. – 11-esből, 70.), Jagodics (78.) illetve Vajda (76.)

DVTK – Puskás Akadémia 2-2 (1-1)
Gólszerzők:
Makrai (10.), Vela (89.) illetve Heris (4.), Prosser (75.)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Úgy tűnik, Soros György arca még sokáig visszaköszön majd a hirdetésekben
2018-01-19 14:02:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Négyen támadtak rá, a bántalmazását a megállóban sem hagyták abba
2018-01-19 13:34:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, ?nyomós nemzetbiztonsági oka̶
2018-01-19 13:12:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Németországra csütörtökön óriási szelekkel csapott le a Friederike nevű vihar, ami legalább egy ember halálát, és hatalmas károkat okozott
2018-01-19 13:05:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A napokban kezdett el terjedni az iPhone-felhasználók körében egy olyan link az iMessage-en keresztül, amitől a készülék nemes egyszerűséggel lefagy, vagy összeomlik, ráadásul ehhez az sem kell, hogy a felhasználó megnyissa azt, bőven elég, ha valaki átküldi neki
2018-01-19 13:03:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A GoPro akciókamerát általában hihetetlenül látványos sportkalandok és mindenféle őrült mutatványok megörökítésére használják az emberek, de most egy olyan felvétel került fel a netre, amin szakemberek egy jégbe szakadt kutyust mentenek ki meglehetősen szorult helyzetéből
2018-01-19 13:01:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez