Egy csoda volt a masters-világbajnoki cím az olimpiai bajnok vízilabdázó szerint

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Fodor Rajmund szerint “csoda” volt, hogy a masters vébén végül világbajnoki címet szerező, a keretben csupa-csupa olimpiai bajnokból álló magyar férfi vízilabdacsapat éppen Budapesten tudott újra összeállni.

Biros Péterék 16-3-ra nyerték meg a masters-vb döntőjét Az orosz Szentpétervár sem tudta megizzasztani Kemény Dénes csapatát.

Fodor az M1-en hétfőn arról beszélt, bár már jó néhány éve, hogy a többségük az uszodán kívül keresi az útját, óriási élmény volt számukra a budapesti esemény.

Nagyszerű érzés volt ilyen közönség előtt, teltházas hazai uszodában játszani. Február környékén realizálódott, hogy összeáll a Millennium nevű csapat. Egyetlen célunk az volt, hogy jól érezzük magunkat

– mondta a kétszeres olimpiai bajnok Fodor. Hozzátette, ő már a tavalyi, rijekai masters Európa-bajnokságon is játszott, hogy felmérje, milyen erősségű a mezőny ebben a korosztályban.

Azzal kapcsolatban, hogy a két év múlva, a dél-koreai Kvangdzsuban sorra kerülő vb-n várható-e címvédés, a játékos kitérő választ adott.

Szép lenne két év múlva címet védeni, de most, hogy még friss az élmény, azt mondom, ez egyszeri és megismételhetetlen volt. Most még a korosztály legfiatalabbjai közé tartozunk, de két év múlva már lesznek nálunk ifjabbak, ebben a korban pedig már egy évet is nagyon megérez az ember

– mondta Fodor, aki szerint még tovább növeli a csapat értékét, hogy a korábbi érmek mellé kerül a masters világbajnokság aranya.

A Kemény Dénes által irányított csapat a vasárnap esti döntőben 16-3-ra nyert, és veretlenül lett világbajnok.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Emily Blunt és férje, John Krasinski is részt vett a Writers Guild’s Awards-on, ami a forgatókönyvírók szakszerveztének díjátadója, utóbbit jelölték ugyanis legjobb eredeti forgatókönyvkategóriában a Hang nélkülért, aminek társfőszereplője fe
2019-02-18 21:59:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Khloe Kardashian hatalmas körmeiről posztolt fotót az Instagramon, a kommentelőit pedig nem hagyta nyugodtan az égető kérdés, hogy hogyan cserél pelenkát akkora körmökkel?   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Khloé (@khloekardashian) által megosztott bejegyzés, Febr 16
2019-02-18 21:39:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
De vajon ki lehet az?
2019-02-18 21:32:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az Exatlon Hungary legújabb adásában a Villáért folyt a harc
2019-02-18 21:28:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Exatlon Hungary 36. adásában két-két új versenyzővel bővült a Kihívók és a Bajnokok csa
2019-02-18 21:28:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tények Röviden ...
2019-02-18 21:26:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez