Ez fájni fog a magyar családoknak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Pénzcentrum annak járt utána, hogy honnan lehet segítséghez jutni, ha nincs pénzünk, de nyakunkon a szeptember elseje.A Magyar Nemzeti Bank (MNB) havonta publikál adatokat arról, hogy mekkora összegben vesz fel hiteleket a lakosság a pénzintézetektől. A személyi kölcsönökről szóló adatsorban érdekes trendet figyelhetünk meg. Az augusztus hónap ugyanis egyre hangsúlyosabbá válik a teljes évi hitelkihelyezés szempontjából.Míg 2013-ban mindössze 1 százalékkal volt erősebb egy átlagos hónapnál az augusztusi folyósítás, addig 2014-ben már 2, egy évre rá 5, tavaly pedig már 20 százalékon állt ez a mutató.Augusztusban jelentős pénzügyi megterhelést jelent a családoknak a szeptemberi iskolakezdésre való felkészülés, így ez magyarázhatja a szokásosnál nagyobb összegű személyi kölcsön hitelfolyósítást - nyilatkozta a Pénzcentrumnak Palkó István, a Portfolio vezető elemzője. A szakember azt is hozzátette, hogy sok családnál lecsökken a megtakarítások mértéke a nyaralási illetve táboroztatási szezon végére, így ez is sokakat kényszeríthet rá hitelfelvételre.Az elemző által elmondottakat támasztja alá egy friss hazai kutatás is. A Cofidis Hitel Monitor reprezentatív mérése szerint a válaszadók nagyobb összegű növekedésről számoltak be a nyári, mint a karácsonyi költekezések terén. A megkérdezettek 28 százalékát érintették nyaralási, 17 százalékot pedig iskolakezdési költségek. A százalékos értékek lehet, hogy nem tűnnek kiemelkedőnek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy mindkét érték mögött milliós társadalmi csoportok állnak hazánkban.
folytatás

Legkedveltebb hírek
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa döntött az új déli Duna-hídról
2020-02-28 19:14:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
"Nem rakom a számba, az nőnek jobban áll", mondta az ellenzéki képviselőnőnek
2020-02-28 18:57:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Balázs Péter és Bod Péter Ákos, a V21 csoport társelnökei az ellenzéki együttműködés és kormányzás jövőjéről tettek bejelentést pénteki közös sajtótájékoztatójukon
2020-02-28 18:49:45 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Míg lassan véget ér a karneváli szezon, a koronavírus-fertőzés egyre több országban jelenik meg
2020-02-28 18:43:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát 2020 március 16-ával - jelentette be pénteken a diszkont légitársaság
2020-02-28 18:37:23 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A katolikus egyházfőt egy katolikus vallási kongresszus alkalmából hívták meg Magyarországra
2020-02-28 18:20:49 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez