Elment a legnagyobb Mesterek egyike

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ő maga is az volt, amikor megcsinálhatta élete főművét, a Liliomfit. Állítólag eleinte nem is akarta megrendezni. Jobb szerette ő a másodhegedűs szerepét, de nem volt visszaút, megmondták, hogy ő fogja rendezni, és kész. Megtette. Állítólag minden idők egyik legjobb hangulatú forgatása volt. Napközben dolgoztak, éjszaka buliztak, sőt szerelmek is szövődtek. Oly annyira, hogy a film főszereplőnője, a gyönyörű Krencsey Marianne három évvel később feleségül ment hozzá. Nem illettek össze, újabb három év múlva már el is váltak.A Liliomfi előtt próbafelvételek sokaságát csinálta. Szellemfi szerepére például kipróbálta Gózon Gyulát és Bessenyei Ferencet is. A két színészóriás nem is értette, hogy mit ugráltatja őket ez a gyerek, amikor ők pontosan tudják, hogy mit kell csinálni ezzel a szereppel. Makk Károly nagyságát mutatja, hogy mindkettőjüket hazaküldte, és oda adta a szerepet Pécsi Sándornak, aki elképesztően nagyszerűen formálta meg Szellemfit. Persze nemcsak a Liliomfi miatt marad a legnagyobbak egyike. Ő rendezte a Szerelem című filmet is, Törőcsik Marival és Darvas Ivánnal. Meg még vagy harminc másikat. Privát dolog, de az én kedvencem, az 1964-es Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? A férfi főszereplő persze ebben is Darvas Iván, aki itt Psota Irénnel parádézik.91 éves volt, szép kort ért meg. Jó lett volna persze, ha még marad, de azt hiszem, hogy így is meg kell köszönnünk neki, hogy eddig velünk volt.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Annyit tudni csak, hogy magyar számlán landolt a pénz
2019-02-23 19:56:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Nem ciki, ha nem.
2019-02-23 19:48:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat hú
2019-02-23 19:47:04 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez