Palkovics: Nőtt a tanári pálya attraktivitása

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Palkovics László oktatási államtitkár interjút adott a Magyar Időknek, melyben többek közt azt mondta:

?Nagy ugrást várok a hazai oktatás minőségében.” 12 év után leváltották az egyik legjobb két tannyelvű iskola igazgatóhelyettesét, mert nem adta le időben a vagyonnyilatkozatát Broszman György szerint azt sem felejtették el neki, hogy petíciót olvasott fel egy pedagógustüntetésen. ?Növekedett a tanári pálya attraktivitása.” Több tanár felmondott, osztályokat vontak össze ? rázósan indul a tanév a Budaiban Két évvel a botrányos igazgatóváltás után még mindig forrnak az indulatok a Budai Nagy Antal Gimnáziumban. Szülők, tanárok és diákok aggódva várják a ma kezdődő tanévet. ?Nekünk minden diák egyformán fontos.” Facebookon és Vaterán keresnek tanárokat az iskolák Van olyan általános iskola, ahol az elsős osztálynak nincs még tanítója. ?Csökken a végzettség nélküli iskolaelhagyás, javulnak a PISA-teszt, illetve a kompetenciamérés eredményei, több és versenyképesebb tudással rendelkeznek majd azok, akiket felvesznek az egyetemre. “ A Trefort igazgatója szerint a Fidesz az oktatás miatt veszítheti el a választást Mert a társadalom jelentős része a saját bőrén tapasztalja, mi van valójában az oktatásban

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

folytatás

Legkedveltebb hírek
A republikánus Rick Scott eddigi kormányzó nyerte meg a floridai szenátusi választást ? erősítették meg vasárnap, a voksok kézzel történt újraszámlálása után
2018-11-19 06:44:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A legnagyobb budapesti közlekedési csomópontokban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után, írja a hvg
2018-11-19 06:41:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A magyar válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte Finnországot a Nemzetek Ligája C osztályának 2
2018-11-19 06:39:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
El is érkeztünk a Sztárban Sztár hatodik évadának hatodik élő show-jához, melynek legvégén – Odett, Szőcs Renáta, Torres Dani és Burai Krisztián után – újabb énekesnek ért véget az verseny
2018-11-19 06:26:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Már a jövő év első felében megjelenhet a nemzetközi tőkepiacon a fúzióra készülő, Mészáros Lőrinc érdekeltségében álló Opus-Konzum csoport ? írta a Világgazdaság alapján az MTI hétfőn
2018-11-19 06:26:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap este fogadta hivatalában Soros Györgyöt, írja a 444 a Kurier alapján
2018-11-19 06:23:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez