Észak-Korea miatt összehívták az ENSZ biztonsági tanácsát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte, az ülést zárt ajtók mögött tartják.Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta. Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. "Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek" - olvasható a közleményben.Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy "Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat".James Mattis védelmi miniszter - aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) - újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta "japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak".A tárcavezető egyúttal bejelentette, a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt, "Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni".Közleményt adott ki az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának (Pacam) szóvivője is. Dave Benham közölte: az amerikai hadsereg egyetlen észak-koreai közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát észlelt, amely Japán fölött haladt el, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant. A szóvivő közleménye szerint a rakéta nem jelentett fenyegetést Észak-Amerikára vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni birtokára, Guamra.A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá "sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna". A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Kozmetikai védjegyeket jegyeztetett be Spéder Zoltán, aki a napokban adta el az Index
2018-09-22 15:44:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Sokak szerint a magyar élvonalnál jóval erősebb a lengyel bajnokság, ám a tény az, hogy az Ekstraklasa mérkőzései között is akad jópár alacsony színvonalú találkozó
2018-09-22 15:23:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A brit Guardian értesülései szerint orosz diplomaták tavaly titkos tárgyalásokat folytattak Julian Assange-hoz közel álló személyekkel arról, hogyan tudnának segíteni a Wikileaks-alapítónak elhagyni az Egyesült Királyságot
2018-09-22 15:00:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Facebook-oldalán tette közzé a Mezei Nikolett, hogy világbajnoki címet szerzett kicklight kategóriában
2018-09-22 14:52:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nem gátolja meg a rendszer, hogy nyitott ajtókkal is elinduljon, ez többször elő is fordult
2018-09-22 14:36:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tarlós korábban arra utalt, nem tudja, megmarad-e a közvetlen főpolgármester-választás intézménye, ha ő nem méretteti meg magát úja, a DK ezért alláírásgyűjtésbe kezdett a közvetlen választás megtartása mellett
2018-09-22 14:28:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez