Szobrot emeltek Kalasnyikovnak Moszkvában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szobrot emeltek Kalasnyikovnak Moszkvában

A fegyverkészítők oroszországi napján, szeptember 19-én, avatták fel azt a szobrot Moszkva belvárosában, amely Mihail Kalasnyikov orosz altábornagynak, fegyvertervezőnek, a róla elnevezett AK-47-es gépkarabély feltalálójának állít emléket.

A moszkvai Szadavoje kolco körúton, a hajdan a fegyverkovácsok lakta utcaköz, az Oruzsejnij pereulok közelében felállított alkotás Oroszország Hadtörténeti Társasága, a moszkvai önkormányzat és a fejlett technológiájú termékek – köztük fegyverek – exportjára szakosodott Rosztyeh állami vállalat kezdeményezésére jött létre.

(MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

A 2013-ban elhunyt Kalasnyikov négy méteres alakja stílszerűen egy fegyvert tart a kezében. Erről a szobor készítője, Szalavat Scserbakov korábban úgy nyilatkozott: ?Sokan azt akarták, hogy Kalasnyikov fegyvertelen legyen, de mi úgy csináltuk meg, hogy a szerző úgy tekint a géppisztolyára, mint egy műalkotásra, mint például egy Stradivari-hegedűre”.

Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter, aki a hadtörténeti társaság elnökeként szólalt fel az ünnepségen egyebek között arról szólt, hogy Kalasnyikov ?az orosz ember legjobb tulajdonságait testesítette meg” és hogy az általa létrehozott fegyver ?Oroszország igazi kulturális brandje”. Szergej Csemezov, a Rosztyeh vezetője szerint a Kalasnyikov-féle automata fegyver ?a megbízhatóság jelképeként” marad fenn a történelemben és arra biztatta az ifjú nemzedéket, hogy ?kövessék az ügy és a haza iránti önzetlen odaadásnak” azt a példáját, amelyet a fegyverkonstruktőr képviselt.

A katonai díszőrség által megkoszorúzott szobrot lánya, Jelena Kalasnyikov leplezte le.

 (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

A Kalasnyikov viselő vállalat a lőfegyverek mellett ma már fejlett elektronikájú hadfelszelést és vodkát is gyárt, sőt szabadidő- és sportruházat kategóriában megjelent a divatvilágban is.

Az elterjedtsége miatt a ?kézifegyverek Coca-Colájakánt” is emlegetett, a Szovjetunióban 1949-ben rendszeresített Kalasnyikov-gépkarbélyokból több tucatnyi országban becslések szerint 200 millió darabot gyárthattak. Több mozgalom és szervezet emblémája mellett a fegyver a mai napig alkotóeleme Mozambik címerének.

A moszkvai ünnepségen a rendőrök őrizetbe vettek egy militarizmus ellen tiltakozó magányos tüntetőt, aki A fegyverkonstruktőr – a háború konstruktőre feliratú plakáttal jelent meg a helyszínen.

(MTI, képek: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

folytatás

Legkedveltebb hírek
...
2018-09-21 21:43:51 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
...
2018-09-21 21:43:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
...
2018-09-21 21:42:49 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
időjárás-jelentés, 2018. szeptember 21., ...
2018-09-21 21:42:05 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Székelyhon számolt be arról, hogy a forduló előtt a tabellán az igen előkelő harmadik helyen álló Sepsi OSK csak a 96
2018-09-21 21:22:29 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Néhány napja derült ki, hogy megszületett Kulcsár Edina kisfia, Medox és habár a szülők nem árulták el, hogy pontosan mikor jött a világra, a kicsi nagyjából egyhetes lehet
2018-09-21 21:16:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez