"Botkának és az MSZP-nek kell kimozdulniuk a holtpontról"

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A társadalom kész a rendszerváltásra, ám a politikai pártok és politikusok ebben nem vezetik, segítik, hanem akadályozzák. Már nem mondhatjuk, hogy a manipulált és meggyőzhetetlen nép veszejti el a felvilágosult keveseket, hanem az elbutult és elromlott ellenzéki politikai elit nem teljesíti feladatát. Az ellenzék nemhogy kitört volna a gettóból a közép, a független, vagy akár a tisztességes liberális konzervatív szavazók felé, nemhogy bebizonyította volna kormányképességét, civilizáltságát, hanem barbár politikai kultúrát és a gyengék erőszakoskodását produkálja egyre szűkebb térben. Nincs közös ügy, gondolat, program se a választásokra, se a kormányzásra. Üresség és populizmus, sértettség és gyűlölködés járnak kéz a kézben, ész és értelem helyett. Képesek lesznek elveszteni Budapestet és azt a néhány nagyvárost, megállapodás híján, amelyek nélkül se győzelem, se a kétharmad megakadályozása. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk. Vagy lesz fordulat és kiút, vagy marad a káosz és bekövetkezik az ország tartós elveszejtése.A politikai tárgyalások sora megakadt felső szinten. Botkának és az MSZP-nek kell kimozdulniuk a holtpontról és tárgyalást kezdeményezni a listaállítás kérdéséről, vagyis a közös lista, a választási párt vagy a koordinált indulás változatairól. Lásson végre hozzá mindenki a közös munkához, egy közös üzenet közvetítéséhez, a logisztika megszervezéséhez, a pénz megszerzéséhez, a médiakapcsolatok kialakításához. Európai, modern, élhető, igazságosabb és demokratikus Magyarországot akarunk, nyugati és nem keleti országot! Aki ezt akarja, álljon össze!Lengyel László(a teljes cikk itt olvasható)
folytatás

Legkedveltebb hírek
Kozmetikai védjegyeket jegyeztetett be Spéder Zoltán, aki a napokban adta el az Index
2018-09-22 15:44:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Sokak szerint a magyar élvonalnál jóval erősebb a lengyel bajnokság, ám a tény az, hogy az Ekstraklasa mérkőzései között is akad jópár alacsony színvonalú találkozó
2018-09-22 15:23:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A brit Guardian értesülései szerint orosz diplomaták tavaly titkos tárgyalásokat folytattak Julian Assange-hoz közel álló személyekkel arról, hogyan tudnának segíteni a Wikileaks-alapítónak elhagyni az Egyesült Királyságot
2018-09-22 15:00:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Facebook-oldalán tette közzé a Mezei Nikolett, hogy világbajnoki címet szerzett kicklight kategóriában
2018-09-22 14:52:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nem gátolja meg a rendszer, hogy nyitott ajtókkal is elinduljon, ez többször elő is fordult
2018-09-22 14:36:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tarlós korábban arra utalt, nem tudja, megmarad-e a közvetlen főpolgármester-választás intézménye, ha ő nem méretteti meg magát úja, a DK ezért alláírásgyűjtésbe kezdett a közvetlen választás megtartása mellett
2018-09-22 14:28:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez