A Hit Gyülekezete kiakadt a kormányra

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ez hátrányosan érinti mind az egyházi, mind a civil szférát. A közleményben kitérnek arra is, hogy a módosítást nem előzte meg semmilyen tájékoztatás vagy társadalmi vita. A Hit Gyülekezete a jelenlegi adatközlést részadatnak tekinti, és a NAV-hoz fordul.íme az egyház teljes közleménye:Mind az egyházi, mind a civil szférát hátrányosan érinti az SZJA 1%-ról szóló rendelkezési szabályoknak az a megváltoztatása, mely szerint ebben az évben a NAV már csak azokat a felajánlásokat veszi számba, amelyeknek összege eléri az 1.000,- Ft-ot. Az eddigi 100,- Ft-os küszöböt váratlanul, az adóbevallási (tehát az szja-rendelkezésre nyitva álló) határidő lejárta után, egy 2017. június 13-án elfogadott "salátatörvényben" az országgyűlés visszamenőleges hatállyal emelte fel.Ezzel az alacsonyjövedelműek és a nagycsaládos adókedvezményeket élvező adófizetők tömegeit zárták ki az 1 %-os felajánlások lehetőségéből! A módosítást nem előzte meg semmilyen előzetes tájékoztatás, társadalmi vita.De még az átírt szabályok alapján is félrevezető, hogy csak az 1.000,- Ft-os küszöböt elérő rendelkezések darabszámát teszi közzé a NAV, mert a törvény ugyanakkor nem tekinti érvénytelennek az ez alatt maradó összegű 1 %-os rendelkezést! Különösen áll ez az egyházakra, amelyek az ún. egyház-finanszírozási törvény alapján az 1 %-os rendelkezések alapján kiegészítő támogatásra jogosultak, amelynek keretéből éppen a felajánlások számarányában részesülnek (tehát attól függetlenül, hogy azoknak mekkora volt az összege).Az egyházi 1 % célja a megalkotásakor olyan modern egyház-finanszírozás megteremtése volt, ami figyelemmel van az egyházak társadalmi támogatottságára is. Ezzel a céllal megy szembe minden olyan irányú módosítás, ami a kisjövedelműeket megfosztja a rendelkezés lehetőségétől.Mindemellett eltorzítja az egyházak valós társadalmi támogatottságáról megjelenő képet is.Ezt még azzal is tetézi, hogy a 2017-es évi SZJA-rendelkezések számát összegző NAV-táblázat megnevezése elhallgatja azt a lényeges információt, hogy az nem az összes, hanem csak az 1.000,- Ft-os küszöböt elérő felajánlásokat veszi számba.Ennek az utólagos változtatásnak döntő szerepe van abban, hogy a NAV kimutatása azt a nyilvánvalóan hamis látszatot kelti, mintha a Hit Gyülekezete részére ebben az évben - az adatok jelenlegi feldolgozottság alapján - mindössze 21. 003-an rendelkeztek volna. Ez a szám ugyanis nagyrészt az utólagosan felemelt küszöb eredménye, tehát nem fedi le az egyházunk részére rendelkezők tényleges számát, így messze elmarad az elmúlt években az egyházunk javára rendelkezők számától is. A Hit Gyülekezete híveinek túlnyomó részét nagycsaládosok alkotják, akiknek módjuk nyílik élni a családbarát adórendszer kedvezményeivel. Ez mindenképpen kívánatos és örvendetes! Ugyanakkor nem méltányos elütni őket - és a kisjövedelműeket - az szja-rendelkezés lehetőségétől.Az 1 % frontján való általános (nem csak a Hit Gyülekezetét érintő) visszaesésben nyilvánvalóan komoly szerepet játszik az adóbevallás új rendszere is: a NAV aktív szerepvállalása az adóbevallásoknak az adófizetők helyetti elkészítésében (ami az 1%-os rendelkezésre értelemszerűen nem terjed ki) és az online-adóbevallás bevezetése. Ehhez időbe telik alkalmazkodni, de ezt a kihívást - ellentétben a visszamenőleges hatályú hátrányos törvénymódosítással - legalább előre lehetett látni.A Hit Gyülekezete a jelenlegi adatközlést részadatnak tekinti és a NAV-hoz fordul, hogy tájékoztatást kérjen arról, hogy ténylegesen hányan ajánlották fel a 1%-ukat a javára és kezdeményezni fogja, hogy tegyék közzé az összes szja-rendelkezés számát valamennyi kedvezményezett vonatkozásában.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Kozmetikai védjegyeket jegyeztetett be Spéder Zoltán, aki a napokban adta el az Index
2018-09-22 15:44:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Sokak szerint a magyar élvonalnál jóval erősebb a lengyel bajnokság, ám a tény az, hogy az Ekstraklasa mérkőzései között is akad jópár alacsony színvonalú találkozó
2018-09-22 15:23:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A brit Guardian értesülései szerint orosz diplomaták tavaly titkos tárgyalásokat folytattak Julian Assange-hoz közel álló személyekkel arról, hogyan tudnának segíteni a Wikileaks-alapítónak elhagyni az Egyesült Királyságot
2018-09-22 15:00:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Facebook-oldalán tette közzé a Mezei Nikolett, hogy világbajnoki címet szerzett kicklight kategóriában
2018-09-22 14:52:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nem gátolja meg a rendszer, hogy nyitott ajtókkal is elinduljon, ez többször elő is fordult
2018-09-22 14:36:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tarlós korábban arra utalt, nem tudja, megmarad-e a közvetlen főpolgármester-választás intézménye, ha ő nem méretteti meg magát úja, a DK ezért alláírásgyűjtésbe kezdett a közvetlen választás megtartása mellett
2018-09-22 14:28:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez