Nagy pofonba szaladt bele az U21-es válogatott

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nagy pofonba szaladt bele az U21-es válogatott

Alapvetően tehetséges gárda ez a mostani U21-es generáció, amit az utóbbi időben többször is bizonyítottak. A csapat gerincét olyan játékosok adják, akik némelyike 2-3 éve stabil NB1-es labdarúgó, illetve olyanok, akik külföldön futballoznak.

A felkészültségüket, és hogy helyén van a szívük korábban Lengyelországban, vagy legutóbb az Európa-bajnok német válogatott legyőzésével (Németország-Magyarország 1-2) bizonyította Michael Boris szövetségi kapitány együttese.

Látványos gólokkal nyert az Európa-bajnok otthonában a magyar fociválogatott A németek hiába hajtottak az egyenlítésért, a magyar U21-esek diadalmaskodtak a pénteki felkészülési mérkőzésen.

Az utóbbi látványos gólokkal aratott tényleg bravúros győzelmet szeptember elején aratták az ifjak, kérdés, mi történt az elmúlt bő egy hónap alatt, hogy ekkora fordulat állt be a csapat eredményessége terén?

Merthogy a csütörtök esti Szusza Ferenc Stadionban mutatott első félidő cudar játékot és 5-0-ás vendég vezetést hozott. A vége teljes sorcseréket követően 6-2-lett.

Ha magyarázatot szeretnénk találni, akkor a következőket látjuk:

Michael Boris valóban felkészülési meccsnek tekintette a találkozót, ezért bátran próbálkozott. Felforgatta a csapatot, más, három belső védős játékrendszerrel küldte pályára a magyar válogatottat. Ennek köszönhetően a magyar kezdőben több NB II-es játékos is szerepet kapott, nekik kellett volna felvenni a versenyt a Fiorentinában szereplő Federico Chiesával, vagy a Milanban hat meccs alatt két gólt szerző Patrcik Cutronéval, csakhogy a legnevesebb Serie A-s labdarúgókat említsük.

Az új szerkezet és a felforgatott kezdő oltári tanácstalanságot szült a magyaroknál, aminek az lett az eredménye, hogy a kezdeti puhatolózás után a 17. és a 31. perc között kaptunk egy négyest. Az olaszok konkrétan azt csináltak velünk, amit akartak.

Tökéletesen látható, a magyar labdarúgás nem képes 15-21 éves korig olyan taktikai képzettségi, érettségi szintre juttatni a játékosokat, hogy ha az edző egy meccs előtt relatív szokatlant kér, azt maradéktalanul meg tudják valósítani.

Három belső védős rendszerben még soha nem játszott a válogatott és néhány honvédos, illetve vasasos labdarúgót leszámítva a többiek alighanem csak hírből hallottak erről.

A csapat ezért mondott teljes csődöt. Ezért nem alakult ki a védelem és a középpálya között semmiféle összhang, ennek következtében nem működött sem a labdakihozatal, sem pedig a csapat szintű védekezés – az olaszok, mint kés a vajban haladtak át rajtunk.

Az első félidőben leckét adtak a labdarúgásból az olaszok, gyors, agresszív, dinamikus játékosaikkal nagyon sok gondot okoztak nekünk, nem tudtuk felvenni velük a versenyt. A második félidőben kompaktabb volt a csapat, de összességében nagyon csalódott vagyok a mai teljesítményünk miatt, sokat kell tanulnunk ebből a találkozóból

kesergett a mérkőzést követően Michael Boris szövetségi edző.

Fogjuk fel pozitívan a dolgot. Ha a szövetségi kapitányunknak az volt a célja, hogy a német verés után kicsit visszarángassa a földre csapatát, úgy mestermunkát végzett. Akkora pofonba szaladtak bele, amire azért ritkán adódik példa.

De így tán sokkal szerényebben, nagyobb odafigyeléssel, bizonyítási vággyal állnak oda jövő jövő kedden Törökországban a soros Európa-bajnoki selejtezőre. Annak a meccsnek az arcpirításon túl sokkal komolyabb tétje lesz.

U21-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉS MÉRKŐZÉS

MAGYARORSZÁG?OLASZORSZÁG 2?6 (0?5)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 600 néző. Vezette: Ocenas (szlovák)

Magyarország: Demjén ? Lenzsér (Szivacski, a szünetben), Kecskés Á. (Zachán, 57.), Tóth B. (Gergényi, 66.) ? Katona M. (Tóth M., 57.), Vida M. (Szabó B., 66.), Spandler (Szalai A., a szünetben) ? Koszta (Kozomán, a szünetben), Szoboszlai (Gazdag, a szünetben), Zsótér (Hinora, 57.) ? Bíró B. (Makrai, 57.). Szövetségi edző: Michael Boris
Olaszország: Scuffet ? Calabria, G. Mancini (Varnier, 70.), Romagna (Capradossi, 60.), Adjapong (Pezzella, 70.) ? Depaoli (Parigni, 60.), Locatelli (Pessina, 60.), Murgia, Chiesa (Orsolini, a szünetben) ? Vido (Favilli, 60.), Cutrone (Verde, a szünetben). Szövetségi edző: Luigi Di Biagio
Gólszerző: Makrai (73., 88. ? a másodikat 11-esből), ill. Cutrone (17., 25. ? a másodikat 11-esből), Chiesa (29., 44.), Depaoli (31.), Orsolini (79.)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Élvezze ki a jó időt, amíg még lehet.
2019-02-18 13:43:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Bajnokok még mindig küzdenek a Táborral járó viszontagságokkal
2019-02-18 13:25:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mischinger Péter kemény edzésbe kezdett a Villa játék reggelén
2019-02-18 13:24:35 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez