Hónapokat csúszik a Bruce Willis-féle Bosszúvágy bemutatója

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hónapokat csúszik a Bruce Willis-féle Bosszúvágy bemutatója

Az elmúlt évek alibi filmjei után ismét nagyot készül dobbantani Bruce Willis, aki bevállalta az 1974-es Bosszúvágy (Death Wish) feldolgozásának főszerepét. Igen ám, csakhogy a Variety beszámolója szerint a filmet forgalmazó Annapurna Pictures szinte az utolsó pillanatban fél évvel elhalasztotta a premiert, így

a Bosszúvágy-remake többé már nem november 22-én, hanem 2018. március 2-án fog debütálni az amerikai mozikban.Ez azt jelenti, hogy immár a november 23-as hazai premierdátum is a múlté és az Egyesült Államokkal együtt világ többi országába, így hozzánk is legkorábban jövő tavasszal érkezhet meg a produkció.

A váratlanul jött csúsztatást az Annapurna hivatalosan azzal az indokkal, hogy a sok bemutató miatt minden évben zsúfolttá váló hálaadási időszakról akarják áttenni egy lazább premierhétre a filmet. Az amerikai mozikban november 22-én többek között A legsötétebb óra, a Coco, és a Jessica Chastain főszereplésével készült Elit játszma lett volna a Bosszúvágy ellenfele premierfilmként, míg március 2-án leginkább is csak a Budapesten forgatott Vörös veréb fog ?fenyegetést jelenteni? az akciófilmre.

Bruce Willis rég volt olyan kegyetlen, mint az új Bosszúvágy magyar trailerében Akár még az év meglepetésfilmje is lehet a remake, melynek előzetesében ismét Dörner György kölcsönzi a hangját Willisnek.

Az új Bosszúvágy szkriptjét a Füstölgő ászok és a Fehér pokol című filmeket is író, illetve rendező Joe Carnahan dolgozta ki az egyebek mellett a Terminátor 3 ? A gépek lázadását és a Terminátor ? Megváltást is jegyző Michael Ferris-szel közösen. A produkcióban Willis mellett Elisabeth Shue, Vincent D?Onofrio, Dean Norris, Kimberly Elise és Mike Epps játssza a fontosabb szerepeket.

Kiemelt kép: Annapurna Pictures/Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)
folytatás

Legkedveltebb hírek
HELYESíRÁS - Ismét nevetségessé vált az ellenzék, súlyos helyesírási hibával írták meg azt a táblát, amivel tiltakozni akartak
2019-02-19 01:14:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Már használt lakásra is fordítható lesz a CSOK és a mellé felvehető kedvezményes kölcsön július elsejétől
2019-02-19 01:12:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fontos dolgokat tanulhat az Egyesült Államok Magyarországtól
2019-02-19 01:10:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Országgyűlés megszüntette Demeter Márta honvédelmi és rendészeti bizottsági tagságát
2019-02-19 01:09:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A kiválasztott néphez tartozó bűnözőkről beszélt és zsidózó vicceken nevetett Jakab Péter több, most előkerült videofelvétel tanúsága szerint
2019-02-19 01:07:31 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A zsidózó jobbikos Szávay István helyére zsidókat listázó politikust jelölt a Jobbik
2019-02-19 01:05:24 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez