Mindenkit beengedne Orbán dolgozószobájába a DK

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

?A jövőre hivatalba lépő demokratikus kormány vissza fogja adni a Várat a kultúrának és a tudománynak? ? áll a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció közleményében, amelyben azt is ígérik, hogy az Orbán Viktor számára kialakított dolgozószobát ?a felelőtlen kormányzati pénzszórás mementójaként nyilvánosan látogathatóvá teszik?.

A párt arra reagált, hogy a Magyar Nemzet kedden megírta: 233 millióról 350 millió forintra módosult annak a cégnek a szerződése, amely a karmelita kolostor felújításához kapcsolódó teljes körű, minden szakágra kiterjedő terv- és műszaki ellenőrzést végzi.

A DK közleményében az áll: Lázár János tavaly még 13 milliárdra becsülte a kormány Várba költözésének költségét, a kabinet azonban már 2015-17-ben elköltött rá 21 milliárdot. ?Egyedül a miniszterelnöki dolgozószoba kialakítása 3,9 milliárdra rúg? – írják.

A Miniszterelnökség viszont azt közölte, hogy ?alaptalanok a Karmelita kolostor kivitelezésével kapcsolatos sajtó- és politikai hírek, továbbra is kormányhatározatban meghatározott források kerülnek felhasználásra?, ?a projekt olyan szakaszába érkezett, ahol az előre tervezett szerződések, a közbeszerzést követően, megkötésre kerültek?.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A magyar karácsonyi vásárok biztonságának megerősítése mellett döntött a kormány
2018-12-13 23:55:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Törtek, zúztak, gyújtogattak tegnap az ellenzék által feltüzelt aktivisták a Kossuth téren és a Fidesz székháznál
2018-12-13 23:52:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kárpátalján már a magyar állam helyettesíti az ukránt, Erdélyben református parkolóházat építenek: mi érhet el a magyar nemzetpolitika, és jó-e az a helyieknek? Eötvös Csoport vita
2018-12-13 23:52:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Saját magának mondott ellent Kunhalmi Ágnes, amikor ellenzéki képviselőtársaival botrányos módon próbálták meg ellehetetleníteni az országgyűlés munkáját
2018-12-13 23:49:51 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Csütörtökön este újra tömeg gyűlt össze a Kossuth téren, a rabszolgatörvény elfogadása és a Fidesz ellen tüntetve
2018-12-13 22:31:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez