Ismét itt a meztelen nők és pontyok kedvelőinek falinaptára

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ismét itt a meztelen nők és pontyok kedvelőinek falinaptára

Most már biztos: 2018-ban is lesz erotikus naptár pontyokkal!

Először 2015. november 15-én számoltunk be a német Hendrik Pöhler ötletéről, egy olyan naptárról, amely meztelen nők és meztelen pontyok fotóit tartalmazza. A brémai pecásnak akkor jutott eszébe a bizarr falinaptár elkészítésének gondolata, amikor barátjával horgászni ment, és a közelükben két csinos lány szintén a botot fogta, na, nem úgy.

Egy évvel később már arról írtunk, hogy a pontynaptár időközben világsiker lett; azt persze nem tudni, hogy a pontyok vagy a meztelen nők miatt, esetleg a szokatlan kombinációra kattantak rá ennyien.

És? már kapható a karácsonyi ajándéknak is szánt termék ? azaz a 2018-as falinaptár ? az Amazonon, 18,95 font az ára (közel 6500 forint), és az ízelítőnek felvillantott képek alapján annyit tudunk elmondani, hogy ismét meztelen nők és pontyok szerepelnek benne.

Frissítés: most, hogy (pusztán szakmai érdeklődésből) utánanéztünk, kiderült, hogy egészen 2014-ig visszamenőleg az összes naptár megvásárolható, sőt:

a pajkos brémai most már a pontyos mellett BBQ-tematikájú erotikus naptárakat is kínál!

Egyébként a fotókat készítő RF Shootings cég izgalmas (vagyis inkább érdekes) werk-videókat tesz közzé a Facebookon, rossz nézni, ahogy szegény halat pakolásszák ide-oda.

 

Kiemelt fotók: Amazon

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az egyetem társadalomtudósai közleményben tudatták: remélik, hogy az MTA-nál dolgozó kollégáik továbbra is szabadon végezhetik munkájukat
2018-06-21 10:20:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az Alkotmánybíróság (Ab) mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapított meg a jogszerűen letelepedett nem magyar állampolgárok névváltoztatási eljárásával kapcsolatban, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy év végéig szabályozza a kérdést - tette közzé csütörtökön az Ab a honlapján
2018-06-21 10:03:27 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Kilenc évesen vért vett otthon a nagymamájától, mert mindenáron orvos szeretett volna lenni
2018-06-21 09:20:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az ausztrál Victoria állam legfelsőbb bírósága gyilkosság vádjában bűnösnek találta azt a nőt, aki megölt egy négy gyermekes anyát azért, hogy megkapja a gyerekek felügyeleti jogát
2018-06-21 09:19:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Arnold Schwarzeneggernek 5 gyereke van, közülük a legismertebb Patrick Schwarzenegger, aki egy ideig járt Miley Cyrusszal is
2018-06-21 09:13:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat az ellen a román állampolgárságú férfi ellen, aki ismeretlen társaival négy óra leforgása alatt két város bevásárlóközpontjába tört be és összesen csaknem 5 millió forint értékű ékszert és parfümöt lopott tavaly júniusban
2018-06-21 09:12:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez