Nincs döntés a Rádió 1 kérelméről?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nincs döntés a Rádió 1 kérelméről?

A Médiatanács eheti ülésének előzetes napirendjén szerepelt ugyan a Csaba Rádió és az Andy Vajna féle budapesti központú Rádió 1 hálózatba kapcsolódására irányuló engedélykérelem, de a testület összefoglalójából nem derül ki, milyen megállapításokat tett az ügyben a testület, jegyzőkönyveket pedig csak később töltenek fel a honlapra. Mindenesetre úgy tűnik, a filmügyi kormánybiztos rádiós cégének egyelőre várnia kell arra, hogy Békéscsabával bővíthesse vételkörzetét, miután piactársuk, a békéscsabai Interax Kft. az engedélykérelem felfüggesztését kezdeményezte a testületnél.

Felfüggesztetnék a Vajna-rádió és a Csaba Rádió összekapcsolódását A békéscsabai Rádió 1-et működtető vállalkozás szerint aggályos lenne, ha a Vajna-féle Rádió 1 és a Csaba Rádió hálózatba kapcsolódása után a Csaba Rádió frekvenciáján is Rádió 1 néven szólna műsor.

Amiben viszont döntés született az az, hogy a Budapest 87,6 MHz-en hallható Kontakt Rádió médiaszolgáltatója 80 ezer forint bírságot kap, mert a július 20-26-i adáshéten a médiahatóság állítása szerint eltért a hatósági szerződésében vállalt műsorstruktúrától, illetve megsértette a közszolgálati és a magyar zenei műsorszámok bemutatására fordított műsoridővel kapcsolatos törvényi kötelezettségét.

A grémium arról is döntött, hogy 2018. január 1-jétől ideiglenes médiaszolgáltatási szerződést köt az Esztergom 52. csatorna üzemeltetőjével. A földfelszíni audiovizuális médiaszolgáltatók aktuális hatósági szerződései december 31-én lejárnak, és ezeknek a médiaszolgáltatóknak a médiatörvény értelmében lehetőségük van ideiglenes médiaszolgáltatói szerződést kötni. Az első közülük az Esztergom 52. csatorna.

A budapesti Rádió Q-val szemben indított hatósági eljárásban a médiaszolgáltató engedélyt kapott a nyilatkozattételi határidő meghosszabbítására október 18-ig. A rádióval szemben azért indult eljárás, mert az NMHH Médiatanács szerint megsértette a hatósági szerződésében vállaltakat, miszerint a szolgáltatást a jogosultság teljes időtartama alatt, megszakítás nélkül végzi. (A Rádió Q idén márciusban felfüggesztette adását, de azután, hogy a frekvenciaengedélyüket ne vegyék el, időnként visszakapcsolták a sugárzást.)

A Médiatanács elvégezte a Budapest 101,6 MHz helyi rádiós frekvenciára érkezett pályázat alaki vizsgálatát, és hiánypótlásra szólította fel az egyedüliként pályázó Fontana Média Kft.-t.

A testület továbbá lezárta a helyi és körzeti közösségi audiovizuális médiaszolgáltatókkal szemben a 2016-os műsorkvótákra vonatkozó kötelezettségek hatósági eljárását. Kilenc helyi és körzeti médiaszolgáltató esetében a felhívás jogkövetkezményét alkalmazta, azaz felszólította az üzemeltetőt, hogy haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményeinek és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől. A hatóság tizennégy helyi és körzeti médiaszolgáltatóra 10 ezer és 4. 600 forint közötti bírságot szabott ki. Arra az összefoglaló nem tér ki, hogy konkrétan mely médiaszolgáltatókra vonatkozik a bírság.

Kevesebb volt az ismert ember a reklámokban

A testület elfogadta a televíziókban az év első felében, januártól júniusig közzétett új reklámszpotokról szóló anyagot. Az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát vizsgálta, ezekben 2520 új direkt reklám tűnt fel, ezeket 1,3 millió alkalommal ismételték, ami megegyezik a 2016 hasonló időszakában mérttel. A megjelenésekben a csúcspont március volt, majd lassú csökkenés mutatkozott a nyár elejéig. Az elemzett reklámok 54 százalékban szolgáltatásokat, 43 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetőnek a kereskedelem (31 százalék) és a szabadidő (13) szektor mutatkozott. A kifejezetten kiskorúaknak készített hirdetések aránya 3,9 százalékot mutatott. A célzottan az egyik nemhez szóló szpotokon belül a nőknek szóló arány továbbra is kimagasló, 83 százalék. Az elmúlt évhez viszonyítva jelentős visszaesés mutatkozott viszont a közismert személyeket, ?celebeket? alkalmazó reklámok arányában: 9,2 százalékról 5,7 százalékra csökkent ezen reklámok mutatója. A dokumentum teljes terjedelmében a Médiatanács honlapján olvasható.

Pénz adnak hangjátékokra

A Médiatanács hangjátéksorozatok, hangklipek és hangképes dokumentum-összeállítások gyártásának vissza nem térítendő támogatására pályázati felhívást bocsátott ki. A Cserés Miklós elnevezésű, háromszakaszos pályázati eljárásra összesen 50 millió forintot különítettek. Idén is pályázhatnak határon túli jelentkezők. Újra meghirdeti a tanács a Nemeskürty István-pályázatot is, amellyel archív tartalmak újrahasználásával készülő, 20. és 21. századi történelmi eseményeket, személyeket, helyszíneket és évfordulókat feldolgozó történelmi dokumentumfilmek elkészülését támogatja. A nyertes filmalkotásokra összesen 105 millió forint juthat, a háromszakaszos pályázati eljárás során 50-52 perc hosszúságú, önálló dokumentumfilmekkel lehet jelentkezni. A pályázatok részletes kiírásai megtalálhatók a mecenatura.mtva.hu oldalon.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Dzsudzsák Balázs csapata,  az Al-Wahda csütörtök este a Hatta együttesével találkozott és 3-1-re győzött
2017-10-20 06:24:29 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ellenfeleink hiába kiabálnak mindenféle oligarchákról meg korrupcióról, ha visszatekintünk, 2010 óta nem volt a fővárosban ilyen ügyből származó politikai botrány – mondta Tarlós István a Magyar Időknek
2017-10-20 06:21:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pénteken a köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet a déli órákra a legtöbb helyen feloszlik, majd túlnyomóan derült, napos idő várható
2017-10-20 06:12:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Celeb vagyok, ments ki innen! volt az első tévéműsor, amiben Sebestyén Balázs és Vadon Jani együtt tűntek fel az RTL Klub képernyőjén
2017-10-20 06:11:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Varga Mihály bizakodó. Pintér Sándor pedig úgy tartott fórumot a Soros György ellenes nemzeti
2017-10-20 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez