Miért ne szelfizz lajhárokkal?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Bár nagyon cuki tud lenni egy karonülő kislajhárral közösen készült fotó, létezik azonban egy sötét oldala is a vadállatos szelfiknek, amelyről talán mit sem tudsz.

Szerencsére a legtöbb embernek esze ágában sincs bántani a vadon élő állatokat, a World Animal Protection civil szervezet mégis szeretné felhívni a figyelmünket arra, hogy az állatokkal készített szelfik népszerűsége sajnos elindított egy kedvezőtlen hatást is. A lelkes szelfizők kedvéért ugyanis néhány ökoturizmussal foglalkozó cég illegálisan befogott állatokat (köztük például lajhárokat és krokodilokat) tart borzasztó körülmények között, hogy velük tudjanak közös szelfit készíteni az arra járó turisták. Mi ezzel a gond? Elég sok, de az egyik legrosszabb talán, hogy amikor épp nem ?szerepelnek?, az állatokat többek között nem működő hűtőszekrényekben ?tárolják?.

A szervezet éppen emiatt most azt kéri az Instagram közönségétől, hogy mellőzzék az ilyen módon veszélyeztetett, vadon élő állatokkal vagy állatokról készült fotók feltöltését, amikből már így is több milliárdnyi szerepel a közösségi oldalon.

A World Animal Protecion elnöke, Steve Mclvor elmondta, hogy az Amazon vidékén ? Brazíliában és Peruban ? két nagyon népszerű, turisták által gyakran látogatott helyszínen is végeztek ellenőrzéseket, és szívszorító körülményekkel találkoztak. Az ellenőrzés során azt látták, hogy amikor épp nem kell szelfikhez pózolniuk, a hangyászokat ütik, a kajmánokat leragasztott szájjal régi, elromlott hűtőszekrényekben tartották, az anakondákat pedig sötét dobozokba zárták.

Az egyébként fákon élő lajhárok sem úszták meg a fogva tartást. Mclvor így mesél erről:

?A lajhárokat még kölyökként veszik el az anyjuktól, és tartják fogva a közösségi média számára készített szelfik kedvéért. Egy-egy lajhárt a fotózás miatt egymás után akár öt ember is percekig a kezében tart, ami ezeknek az állatoknak elviselhetetlen mértékű stresszt okoz. És amikor a lajhároknak már nem kell a fotókhoz pózolniuk, a szemek elől rejtett helyen fákhoz kötözik őket. Ezek között a mostoha körülmények között maximum hat hónapig maradnak életben.?

írásos közleményében az Instagram egyik szóvivője így nyilatkozott a Mashable-nek:

?Megtiltjuk, hogy az Instagramot bárki állatkínzással kapcsolatos esemény vagy bűntény megszervezésére vagy népszerűsítésére használja.?

A Facebook tulajdonában álló közösségi csatorna tökéletesen tisztában van az etikátlan módon készített szelfikkel is:

?Folyamatosan egyeztetünk vadállat szakértőkkel, és igyekszünk a felhasználóink figyelmét felhívni minden olyan dologra, amely az állatoknak vagy a természetre nézve káros lehet.?

A World Animal Protecion szeretné elérni, hogy az Instagram módosítsa a felhasználási feltételeit, és kapjon benne helyet egy, az állatok elleni erőszakra vonatkozó rész. Arra is bátorítják a felhasználókat, hogy írják alá a ?Wildlife Selfie? petíciójukat, ezzel is jelezve az Instagram felé, hogy jelentős számú embert foglalkoztat a téma.

Azoknak, akik olyan helyre utaznának, ahol lajhárok élnek, a szervezet ezt az üzenetet küldi emlékeztetőül:

?A lajhárok nem vágynak babusgatásra és simogatásra. Ők csak szeretnének életben maradni.?

Forrás

Mashable

folytatás

Legkedveltebb hírek
Bármennyi hashtaget is írhatunk majd instagramos fotóink alá, de a címkeerdőt akár el is rejthetjük követőink elől
2018-09-22 15:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az Airbus repülőgépgyártó brémai üzemében elkészült a NASA Orion űrhajójának kiszolgáló egysége, amelyet a mérnökök intenzív tesztelésnek vetettek alá - adta hírül az (ESA)
2018-09-22 14:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Szorongatják a világ egyik leghíresebb összeesküvéselmélet-gyártóját, nem engednék, hogy pénzhez jusson az átvert emberektől
2018-09-22 13:41:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Jövőre már majdnem minden második telefonhívást csalók indíthatják az Egyesült Államokban
2018-09-22 13:27:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Withings már hónapok óta (újra) független a Nokiától, s most bemutatta első eszközét
2018-09-22 13:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Javában fejleszti Tinder-szerű szolgáltatását a Facebook, de ez nem jelenti azt, hogy a nagy munka közben ne lenne idejük új híreket megosztani róla
2018-09-22 12:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez