A vásárolt áruba törölte a taknyát az orrtúró pénztáros

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A vásárolt áruba törölte a taknyát az orrtúró pénztáros

Zoe Balding a minap elment vásárolni a Pemburyben (Kent, Anglia) található Tescóba.

A 44 éves, kétgyerekes anyuka kipakolta a termékeket a futószalagra és már fizetni készült, amikor szörnyű látványban volt része.

Épp odagördültek az általa vásárolt termékek a pénztáros fiatalember elé, amikor az alkalmazott elkezdte túrni az orrát.

A döbbent vásárló a Metrónak elmondta:

Az alkalmazott egyszer csak abbahagyta a termékek kezelését, és az orrlyukainál kezdett matatni. Belenyúlt az orrába, majd kihúzta az ujját, megnézte, mi van rajta, és beletörölte az általam vásárolt termékekbe?.

A nőt ? tegyük hozzá: érthetően ? sokkolta a látvány. Ott és akkor nem is tudott mondani semmit, hanem később telefonon felkereste a Tesco ügyfélszolgálatot, ahol megértéssel fogadták szavait, és egy vásárlási utalványt ajánlottak fel neki.

Az anyuka nem lett túl lelkes az ajándéktól; azt várta, hogy komolyan foglalkozzanak az üggyel, és tegyenek meg minden szükséges higiéniai óvintézkedést, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő a jövőben.

 

Kiemelt fotó: Thinkstock

folytatás

Legkedveltebb hírek
A romániai magyar hírportálok mindegyike nagy terjedelemben foglalkozik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének Facebook-oldalán megjelent kompromittáló fotóval
2019-09-23 08:18:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Mononofu (jelentése: szamuráj harcos) nevű, robotszerű szerkezet lett a világ legnagyobb humanoid járműve, az idei Guinness Rekordok Könyvében
2019-09-23 08:13:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Elég furcsa helyzet alakult ki a pattayai világbajnokságra elutazott magyar súlyemelő-válogatott körül
2019-09-23 08:02:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Torlódás alakult ki az M3-as autópályán Budapest felé több kilométeren, miután Mogyoród térségében több gépkocsi összeütközött – közölte az Útinform hétfő reggel
2019-09-23 07:55:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A műsorvezető-színésznő kislánya társaságában mutatta be új házikedvencét
2019-09-23 07:52:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A térfigyelő kamerák felvételeiről derült ki, hogy Székesfehérváron dulakodás történt vasárnap, a résztvevők közül pedig egy nő benzinnel locsolt le több személyt, miközben azt kiabálta, hogy ?felgyújtalak, meghalsz? ? közölte a rendőrség
2019-09-23 07:47:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez