Tanfolyamot tartanak zaklatás ellen az amerikai képviselőházban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Az amerikai képviselőházban szexuális zaklatás elleni tanfolyamot vezetnek be. Paul Ryan házelnök szerdán közleményben jelentette be a döntést.

Ennek értelmében a képviselőház valamennyi irodai dolgozójának kötelező lesz részt venniük a tanfolyamon. A politikusokra ugyanakkor nem vonatkozik ez a kötelezettség. Ez utóbbival kapcsolatban a házelnök semmit nem közölt, mint ahogy arra sem utalt, hogy a tanfolyamon mit is oktatnak majd.

A döntésre egy nappal azt követően került sor, hogy két képviselőnő egy bizottsági meghallgatáson elmondta: a képviselői irodaház egyik női alkalmazottja azért mondott fel, mert egy férfi képviselő molesztálta őt, sőt jelenleg két politikus ellen is folyik hasonló ügyben vizsgálat. Paul Ryan házelnök a meghallgatást mérföldkőnek nevezte a szexuális zaklatás elleni küzdelemben, s közleményében leszögezte, világossá kell tenni, hogy a zaklatás egyetlen formájának sincs helye ebben az intézményben.

Barbara Comstock virginiai republikánus törvényhozó a meghallgatáson nem nevezte meg azt a képviselőt, aki miatt az alkalmazott felmondott a munkahelyén. Jackie Speyer kaliforniai demokrata párti képviselőnő szintén nem mondott neveket, de közölte: a két képviselő közül, akiket szexuális zaklatással vádolnak, az egyik republikánus, a másik pedig demokrata párti. Mindketten férfiak.

Comstock képviselőnő részletezte a szóban forgó esetet. Eszerint a politikus behívatta magához az alkalmazottat, egyetlen szál törölközőben fogadta, majd azt is ledobta magáról.

Jackie Speyer még vasárnap, az NBC televízió szokásos heti politikai vitaműsorában azt mondta: az elmúlt 10-15 évben a kongresszusban mintegy 15 millió dollárt költöttek az adófizetők pénzéből a szexuális zaklatások miatti kártérítésre.

Eddig több mint 1500 volt kongresszusi alkalmazott írta alá azt a petíciót, amely követeli a szexuális zaklatások elleni tanfolyam kötelezővé tételét. A szenátus a múlt héten fogadott el egy határozatot, amely a szenátusi irodai alkalmazottak számára is kötelezővé tenné az említett tanfolyamot.

Az Egyesült Államokban Harvey Weinstein producer szexuális zaklatásainak botránya óta egymást követik a leleplezések: a művészvilág ismert szereplőiről derülnek ki hasonló botrányok. Nem maradt érintetlen a politikusok világa sem: a napokban az alabamai republikánus szenátorjelölt, Roy Moore ellen vallott öt nő, azt állítva, hogy csaknem 40 évvel ezelőtt az akkor fiatal ügyészként dolgozó Moore zaklatta őket.

David Brooks, a The New York Times kolumnistája a napokban egy televíziós interjúban annak  a meggyőződésének adott hangot:  ?a Bill Clinton volt elnök nőügyei iránt tanúsított türelem azt a hatást érte el, hogy olyan társadalmi környezet alakult ki, amelyben engedélyezett a szexuális zaklatás?. (MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tavaly decemberben derült ki, hogy az esküvője előtt szakított Lola és volt párja, Bence
2018-07-22 08:28:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Felhős, olykor zivataros időt lehet ma várni, a hőmérsékletre nem lehet panasz
2018-07-22 08:02:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Lehet, hogy az interneten folyton szembejövő mozgalmak idegesítőek, de kifejezetten komoly erejük lehet, ha jóra használják őket
2018-07-22 08:00:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Még a kijelölt parkolóhelyre beállók sem úszhatják meg, ha hibáznak
2018-07-22 07:58:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az oroszok legyőzésével a házigazda spanyol válogatott nyerte a B csoportot, így a címvédő magyar csapat másodikként jutott a negyeddöntőbe a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáján
2018-07-22 07:57:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az unió 17 milliárd forinttal többet adna a metrófelújításra, mint a főváros várta, de erre a kormánynak is bólintani kéne
2018-07-22 07:57:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez