Meghalt Azzedine Ala?a

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Meghalt Azzedine Ala?a

A tunéziai születésű, legendás divattervező, Azzedine Ala?a hetvenhét évesen, Párizsban halt meg. A Vogue főszerkesztője, Edward Enninful azt nyilatkozta a divattervezőről:

Azzedine Ala?a igazi látnok volt, és figyelemre méltó ember. Nagyon fog hiányozni mindazoknak, akik ismerték és szerették, csakúgy, mint azoknak a nőknek, akik a ruháit viselték világszerte. Nagylelkűségét és tervezéseinek zsenialitását sosem feledjük.

Ala?a 1940-ben született Tuniszban, és eleinte nem is divatot tanult: szobrászatot tanult a helyi Szépművészetin. Ám, amint fogalmazott, amikor rájött, hogy nem lesz soha igazán kiemelkedő szobrász, irányt változtatott, és átnyergelt a divatra. Egy ruhakészítő asszisztense lett, vendégkört épített, majd 1957-ben Párizsba költözött, ahol nem sokára állást kapott a Diornál – ám ugyanilyen hamar el is bocsátották, mivel nem megfelelő bevándorlási papírokkal tartózkodott az országban. A Dior után további divatházaknál dolgozott egy ideig, majd néhány tehetős patrónusa segítségével megnyitotta saját műhelyét.

Arisztokratákat és hírességeket öltöztetett, egyebek mellett Greta Garbót is. 1980-ban adta ki első kész kollekcióját, mely azonnal óriási siker lett. A klasszikus szezonális kollekciók gyártásával 1992-ben állt le, ezt követően úgy volt vele: ?egy kollekció akkor van kész, amikor kész van”. Idén júliusban mutatott be legutóbb új darabokat, az első kollekcióját 2011 óta, ezen a bemutatón még Naomi Campbell is bevállalt egy munkát.

Kiemelt kép: AFP / Francois Guillot

folytatás

Legkedveltebb hírek
A politikust november közepén hallgatták ki, akkor panasszal élt gyanúsítása ügyében
2018-12-13 15:13:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A politikus olvasói levelében megismételte, amit a kormányzat már hónapok óta hangoztat: hogy az egyetem nem működött törvényesen, ezért kellett mennie
2018-12-13 15:02:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az MSZP elnöke elismerte, hogy pártja szervezte a szerdai parlamenti akciót
2018-12-13 14:54:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mint szerdán írtuk, Kövér László az Echo TV-ben azt nyilatkozta, hogy az ellenzék parlamenti obstrukciója, amellyel a rabszolgatörvényként elhíresült túlóraszabályozás elfogadását próbálták megakadályozni, ?puccskísérlet? volt
2018-12-13 14:47:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az európai szövetség csütörtökön hozta nyilvánosságra posztonként öt jelöltjét, akikre ezúttal kizárólag a torna okostelefonos alkalmazása segítségével lehet szavazni szombatig
2018-12-13 14:46:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ellen DeGeneres interjút adott a New York Timesnak, amiben arról beszélt, hogy elgondolkodott azon, hogy befejezi a műsorát
2018-12-13 14:45:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez