Gulyás Gergely: A kerítés maga szolidaritás

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Gulyás Gergely: A kerítés maga szolidaritás

Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint Közép-Európára nézve a legfenyegetőbb az unió betelepítési kvótája, mert azokba az országokba kell irányítani a bevándorlókat, ahol még kevés van.

A politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, ez nemcsak Magyarország, de minden más ország számára is fenyegetést jelent, amelyik elutasítja a bevándorlást.

Gulyás Gergely a LIBE-bizottság jelentésével kapcsolatos csütörtöki szavazásról azt mondta, a néppárti frakció jelentős része is megszavazta azt, és a magyar “balliberális ellenzék” egyik EP-képviselője sem ellenezte. Ez szerinte elég nagy felelőtlenség, amikor a magyarok 80-90 százaléka ellenzi a bevándorlást.

A tagállami kormányokban messze nincs akkora támogatottsága az ügynek, mint az Európai Parlamentben, ezért kell közvetlen támogatást is felmutatnia magyar kormánynak, ezt biztosítja a nemzeti konzultáció – tette hozzá.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy az EP-nek torz a felfogása akkor, amikor szolidaritásra kéri az országokat a bevándorlással kapcsolatban, mivel olyanokkal szemben kéri ezt, akik nem tartják be a szabályokat és illegálisan lépnek az unió területére. Közölte továbbá: a kerítés maga a szolidaritás, mert ezzel “megkímélik” a Nyugatot azoktól a bevándorlóktól, akik Magyarországon keresztül feléjük tartanának. (MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A júliusi történelmi csúcsot követő kéthavi csökkenéssel szeptemberben idei mélypontjára, nagyjából egy évvel ezelőtti szintjére csökkent a GKI konjunktúraindexe
2018-09-24 08:08:56 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A nő és férje azzal fenyegették a cég vezetőjét, hogy ha nem fizet, elvágják a torkát
2018-09-24 07:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Kim Kardashian után Kylie Jenner is felszállt a nosztalgiavonatra, és teleszórta az Instasztoriját 5-6 éves képekkel
2018-09-24 07:19:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Népszava szerint már egyeztetnek a civil szervezetekkel, így az illegális hulladéklerakást a jövőben nem szabálysértésként, hanem bűncselekményként kezelhetik a hatóságok
2018-09-24 07:15:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
49 napot töltött a nyílt vízen az az indonéz fiatal, akit elsodort az óceán
2018-09-24 07:14:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez