Németh Szilárd a politika mulatós zenésze

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Mint írja, Trump nemcsak jelölt, de elnök is lett és folytatta a hazudozást. Ceglédi szerint ez ma a politika egyik legfontosabb kérdése. Ezek a hazugságok ugyanis már nem korrekciós céllal és nagyságrenddel megfogalmazott hamis állítások. A politikai hazugságok új valóságot kreáló formában jelennek meg. Ceglédi egy másik példát is említ, az EU-ból kilépő britek jelentős része is hazugságokból épített rendszerben mozogva adta le a szavazatát.Úgy véli, Orbán Viktor pontosan ismeri ezt a mechanizmust. A politikai elemző szerint hatalomgyakorlásuk naprakészen másolja a politikai hazugságokra épülő külföldi példákat, sőt néha itt kísérletezik ki a nemzetközi mintákat. Itt már rég bejáratott gyakorlata volt a nem kormánypárti újságírók parlamenti kitiltásának, a kormánypropagandisták "felkérdeztetésének", amikor Trump szóvivője először tartott sajtótájékoztatót a hozzájuk lojális sajtómunkásoknak. Ceglédi Zoltán szerint az álhírek dömpingje az Egyesült Államoktól Európa nyugati felén át egészen Magyarországig mindenhol ezt a politikai kultúrát szolgálja ki.Ebben a világban pedig Németh Szilárd nem a kivétel, nem az abszurd bohóc, hanem az egyik leghatékonyabb és legfegyelmezettebb kommunikátor. Amikor arról beszél, hogy nem hiszi, hogy "Őcsényben gumikat szurkáltak", és nem tud arról, hogy a Fidesz korábban Sorostól kapott pénzt, akkor pontosan követi az előírt mintát. A politikai hazugságokat az álhírekkel operáló, orosz hátterű médiagépezet nagy zajjal körbedobálja, a politikai ellenfelek megkérdőjelezhető hitelessége gyenge, és nincs másik történetük. Ceglédi a politika mulatós zenészének nevezi Németh Szilárdot és szerinte ezért is érdemes befejezni a nevetgélést rajta. Ma ő a Fidesz, és éles helyzetekben mindenki Németh Szilárddá válik, Gulyás Gergelytől Lázár Jánosig. Azt mondja és úgy szavaz. Maga Orbán Viktor se tudna már elemelkedni e figurától. Németh Szilárd nem több és nem is kevesebb, mint esszenciája a ma mutatott Orbán-képnek.Az elemző szerint a jövő politikai küzdelmeiben az egyik oldalon teljesen hazug világ áll majd, és most dől el, hogy Magyarországon kit és mit állítanak vele szembe. Cikke végén azt javasolja, hogy ne a saját Németh Szilárdjukat, hanem annak tökéletes ellentétét próbálják.
folytatás