Egyévesek a debreceni négyes ikrek - fotók

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Díványnak adott interjúban a költő azt mondta, a férfi akkor 71 éves volt, a nő pedig 49. "Rövid időn belül értésemre adták, hogy támogatásukat csak és kizárólag akkor nyerhetem el, ha teljes valómban alárendelem magam akaratuknak. Amikor a férfi első szexuális közeledését határozottan elutasítottam, megkezdődött a magas szintű manipuláció" - fogalmazott a 33 éves költő. Hozzátette, elkövetői mindent megtettek, hogy alternatív valóságukat kiterjesszék rá, melyben "torz vágyaikat a szeretettel azonosították, míg a külvilág esetleges értetlenségét kispolgárinak titulálták".Arra a kérdésre, hogy miért maradt, azt mondta: úgy kell elképzelni, mintha egy láthatatlan börtönbe lenne a személy bezárva, de éppen a falak hiánya által válik e fogság oly veszélyessé, hiszen mind az áldozat, mind a külvilág előtt letagadható. "Minden elvontsága ellenére azért ennek a rabságnak is vannak kézzelfogható jelei: az elkövetők amennyire csak lehet, elzárják áldozatukat a külső személyektől. Másokkal, beleértve a korombelieket is, ebben az időszakban egyáltalán nem lehetett szoros kapcsolatom. A házaspár folyamatosan választási helyzet elé állított: vagy a külvilág vagy ők és a költészet" - jelentette ki. Elmondása szerint a szexualitás csupán egyik megjelenési módja volt az erőszaknak, a fizikai agressziót leszámítva a bántalmazás összes formáját alkalmazták. "Ők az élet minden területéhez ezzel a kontrollálatlan jogosultságérzettel viszonyultak, cselekedeteiket az örökös hatalomvágy mozgatta" - fogalmazott.Szavai szerint "szabadulását" négy év után végül egy olyan személyhez fűződő szerelem eredményezte, akivel nem akartak vagy mertek szembeszállni.Az interjú során Follinus Anna nem nevezte meg a házaspárt, de az általa közölt információk sokat elárulnak - írja a Magyar Nemzet. A Follinus Anna Facebook-oldalán látható kommentekből az derül ki, hogy már többen beazonosították, kikről lehet szó. "Le a kalappal előtted, Anna! Köszönjük. A durva az, hogy hírlett az öregről, szereti a fiatal lányokat, ám hogy ez mit jelent pontosan, senki se firtatta. Most olyan érzés, mintha alaposan megvertek volna, pedig fityfenét engem. Melletted állunk, sokan" - írta Lackfi János.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Látványos reggelit szerveztek a gorilláknak a Budapesti Állatkertben
2019-05-22 21:29:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lemondott a holland migrációügyi államtitkár, mert kiderült: eltitkolták a migránsok súlyosabb bűncselekményeit
2019-05-22 21:27:20 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Külföldön sikertermék, hazánkban azonban még mindig alig fogy a magyar spárga
2019-05-22 21:18:16 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Másfél milliárdos üzletet kötött az MSZP-s Szabad Sajtó Alapítvány és Heinrich Pecina
2019-05-22 21:16:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Két évvel ezelőtt este Európa legnagyobb fedett koncerttermében 21 ezer ember várta, hogy a színpadra lépjen Ariana Grande énekesnő
2019-05-22 21:12:49 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Migrációs válság fenyegeti Európát és Magyarországot is - erre Kósa Lajos hívta fel a figyelmet
2019-05-22 21:10:10 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez