Rárepül a Mol a közösségi autóbérlésre

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Rárepül a Mol a közösségi autóbérlésre

Kedden a parlament elfogadta a személyszállítási törvény módosítását, amelynek értelmében a BKK-nak a jövő év első felére ki kell dolgoznia Budapesten a közösségi autóbérlés szabályait ? írja az Index. A portál rámutat: a törvény január elsején lépne hatályba, és iparági információk szerint a Mol éppen január elsején indítaná Limo nevű közösségi autóbérlő szolgáltatását.

A közösségi autóbérlés 16 európai nagyvárosban már bevált közlekedési mód, a lényege ugyanaz, mint a Bubi nevű közbringa-rendszernek. Budapesten már van ilyen szolgáltatás, a Greengo ? náluk az 5900 forintos regisztrációs díj kifizetése után telefonos applikációval kiválaszthatjuk a hozzánk legközelebb parkoló autót, amit percenként 65 forintért használhatunk az úti célig, ahol leállítjuk, ott hagyjuk, és a következő bérlő onnan elviheti.

Míg a Greengo elektromos autókat ad bérbe, a Mol az Index információi szerint kétszáz benzines és száz elektromos Volkswagennel indítaná el a szolgáltatását, 66 forintos percdíjjal. Úgy tudni, a főváros a parkolási rendelet módosításával kedvezne a Molnak ? jelenleg ugyanis csak zöld rendszámos autókkal lehet ingyen parkolni, ezt úgy módosítanák, hogy a közautók is ingyen parkolhassanak, akkor is, ha benzinesek.

A Greengo vezetője az Indexnek arra panaszkodott, hogy teljesen kihagyták őket a jogszabály előkészítéséből országos és fővárosi szinten is. A jelek szerinte arra mutatnak, hogy nem konszenzusos szabályozás készül. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója azonban azt mondta: még nem tudni, hogy a fővárosi közautó-piacot monopóliumba adják majd, vagy több cég is versenyezhet.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Június 24-e és július hetedike között Pannonhalmán minden a francia levendula körül forog
2019-06-21 00:48:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A hazai bencés gyógynövénykultúra egyidős a pannonhalmi monostorral
2019-06-21 00:20:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az emberek fejében sokszor furcsa kép él a monostorokról és lakóiról: szigorú szabályok szerint élő, a világ felé nem igazán nyitó közösségeket képzelnek el a falak mögé, pedig ennél távolabb semmi sem állhat a valóságtól
2019-06-21 00:13:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pannonhalmáról a legtöbb magyarnak jó eséllyel csak az iskolában megtanultak jutnak eszébe: az ezeréves apátság, illetve a legfontosabb magyar szórványemlék, az ötvennyolc magyar szót ? így a?fehervaru rea meneh hodu utu rea”, azaz ?Fehérvárra menő hadi útra” mondatrészt is ? magában foglaló tihanyi alapítólevél, amit az épületegyüttes levéltárában őriznek
2019-06-21 00:13:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Anne Baxter, Mel Ferrer, Pippa Scott, Kevin McCarthy
2019-06-21 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd meg
2019-06-20 23:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez