Államtitkár: A világ egyik legjobb atomerőműve a paksi

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Államtitkár: A világ egyik legjobb atomerőműve a paksi

A világ legjobb, legelismertebb atomerőművei közé tartozik a paksi atomerőmű,

jelentette ki paksi bővítés melletti érvként a Magyar Hírlapnak adott interjújában Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy csak Pakson százhúsz reaktorévet meghaladó üzemeltetési tapasztalat jött össze, ezen kívül nálunk korábban már több olyan biztonsági előírás része volt a hatályos szabályozásnak, amelyet a világ más részein csak a fukusimai katasztrófát követően vezettek be. Aszódi szerint az atomerőmű azt is kibírná, ha egy nagy utasszállító repülőgép rázuhanna.

A paksi bővítéssel kapcsolatban az ellenzék bírálataira válaszul azt mondta:

Bizonyos politikai szereplők Paks II támadásával próbálnak politikai tőkét kovácsolni saját maguk számára,

és hiába jelentették fel a magyar kormányt több alkalommal az Európai Bizottságnál, sikerült lezárni a nyitott ügyeket. A bírálók

nem foglalkoznak azzal a kockázattal, hogy ha nem fejlesztjük az erőműveket, nem lesz kellő mennyiségű áramtermelő kapacitás az országban.

A paksi hitelről érdeklődik az LMP Arra kíváncsiak, a kormány keresett-e a piaci megoldást a bővítés finanszírozására.

Az energiaágazat jövőjét Aszódi úgy látja:

Németországhoz hasonlóan nálunk is fejlődni fognak a megújuló energiaforrások, de ez az atomenergiát nem kiváltani fogja, hanem egymás mellett kell tudni működtetni a kettőt.

Az államtitkár kijelentette, hogy ?Paks II nélkül nincs hosszú távú biztonságos áramellátás?. A két új blokk azokat a jelenlegi blokkokat fogják majd kiváltani, amelyeknek a 2030-as években lejár az üzemidejük.

A kormány Magyarország érdekében fejleszti Paks II-t azért, hogy magyar tulajdonban lévő erőművel, magyar szakértelemmel, az országhatáron belül tudjunk megbízhatóan, olcsón, klímabarát módon a hazai igényeket kielégítő mennyiségű villamos energiát termelni.

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO ATTILA KISBENEDEK/AFP PHOTO/ATTILA KISBENEDEK

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az éllovas Manchester City a duplázó David Silva vezérletével 4-0-ra nyert az utolsó helyen álló Swansea City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17
2017-12-14 07:05:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Oláh Gergő tizenhárom évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét, Nikit, akit végül tíz éve el is vett feleségül
2017-12-14 07:05:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Düh által táplált szörnynek nevezte Salma Hayek amerikai színésznő a hollywoodi mogul Harvey Weinsteint, aki állítása szerint szexuálisan zaklatta és fenyegette őt
2017-12-14 07:03:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A magyar jegybanki vezetés kinyilvánította, hogy nekik nem kell az euró
2017-12-14 07:02:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Megkezdődik csütörtökön a annak az  érdi nőnek a pere, aki meggyilkolta újszülött kisbabáját, és holttestét több, mint egy éven keresztül otthonában rejtegette
2017-12-14 06:45:29 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A címvédő és listavezető Bayern München csak nehezen nyert a sereghajtó 1
2017-12-14 06:30:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez