Apuciék megjöttek és lenyomták a Viszkist a magyar mozikban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Kisebb meglepetésre két hét után véget ért A Viszkis uralkodása, ugyanis a Filmforgalmazók Egyesülete által közzétett adatok alapján a múlt héten bemutatott Megjött Apuci 2 69,5 millióval debütálva legyőzte Antal Nimród filmjét, amely ezúttal már ?csak? 54,5 millióra volt képes a hétvégén. Ezzel együtt az összbevétele már a 300 millió forinthoz közelít, azaz továbbra is szépen termel a magyar produkció.

Az izzadós nyomozónak vagy az uncsi Viszkisnek szurkoljunk? Antal Nimród elkészítette az első komolyan vehető magyar akciófilmet, csak telezsúfolta közhelyekkel.

A Mark Wahlberg – Will FerrellMel GibsonJohn Lithgow kvartett nevével fémjelzett családi vígjátékának trónfosztása mellett nem történt komolyabb helycsere a toplistán, melyen minden alkotás egy-egy pozíciót rontott a múlt héthez képest. Kivétel a Boldog halálnapot!, amely kettőt.

Miután a múlthét másik jelentősebb premierfilmje, a Woody Allen rendezésében és Kate Winslet főszereplésével készült Wonder Wheel: Az óriáskerék mindössze 2,9 millióra volt képes és nem jutott be a TOP 10-be, így ezúttal csupán egy kieső van: a Harmadnaposok 2, amely 3,7 millió forintot gyűjtött.

Woody Allen már csak megszokásból rendez, de minek? Az óriáskerék igazából nem rossz film, csak menthetetlenül felesleges, pedig még úszómester Justin Timberlake is van benne. Magyarországi hétvégi TOP 10 (december 7. ? december 10.):

1. Megjött Apuci 2 ? Hétvégi bevétel: 69,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 50.260 néző. Teljes bevétel: 76,4 millió forint. Össznézőszám: 55.254 néző.
2. A Viszkis ? Hétvégi bevétel: 54,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 38.345 néző. Teljes bevétel: 277,5 millió forint. Össznézőszám: 199.935 néző.
3. Rossz anyák karácsonya ? Hétvégi bevétel: 23,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 16.223 néző. Teljes bevétel: 338,2 millió forint. Össznézőszám: 243.672 néző.
4. Az Igazság Ligája ? Hétvégi bevétel: 14,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.918 néző. Teljes bevétel: 210,0 millió forint. Össznézőszám: 137.748 néző.
5. Coco ? Hétvégi bevétel: 14,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.575 néző. Teljes bevétel: 65,1 millió forint. Össznézőszám: 49.043 néző.
6. Gyilkosság az Orient Expresszen ? Hétvégi bevétel: 12,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.612 néző. Teljes bevétel: 186,3 millió forint. Össznézőszám: 133.765 néző.
7. Thor: Ragnarök ? Hétvégi bevétel: 11,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.996 néző. Teljes bevétel: 544,2 millió forint. Össznézőszám: 361.475 néző.
8. Paddington 2 ? Hétvégi bevétel: 10,8 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.503 néző. Teljes bevétel: 25,9 millió forint. Össznézőszám: 20.535 néző.
9. Boldog halálnapot! ? Hétvégi bevétel: 9,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.631 néző. Teljes bevétel: 107,5 millió forint. Össznézőszám: 79.267 néző.
10. Hét nővér ? Hétvégi bevétel: 6,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.315 néző. Teljes bevétel: 27,0 millió forint. Össznézőszám: 17.941 néző.

Kiemelt kép: Paramount Pictures
folytatás

Legkedveltebb hírek
Horváth Éva bár már anyuka, ez mit sem látszik az alakján, tökéletes formában van
2019-03-19 06:57:53 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A kabinet felszámolná a nagy szociális intézményeket, ám szakmai szervezetek szerint az erről szóló koncepció továbbra is ellentétes a fogyatékkal élő emberek érdekeivel
2019-03-19 06:45:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Törvénysértő az a bírói tanács, amely a bírókinevezés alapvető garanciális szabályainak megsértésével jön létre ? mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága egy izlandi ügyben
2019-03-19 06:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Huawei pontosan egy hét múlva mutatja be Párizsban a vadonatúj P30 mobilokat, amikről jelen állás szerint minden lényeges információ kiszivárgott a netre, a külsőtől kezdve a pontos hardverspecifikációkig
2019-03-19 06:26:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kedden a nap nagy részében erősen felhős lesz az ég, de időnként elvékonyodik, majd késő délutántól északnyugat, nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet ? írja a Kiderül
2019-03-19 06:19:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Börtöncellájából az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) szállították a Teréz körúti robbantót, miután idegösszeomlást kapott ? tudta meg a Blikk
2019-03-19 06:04:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez