Két év börtönt kapott az egyiptomi énekesnő, aki túl szexin ette a banánt klipjében

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Két év börtönt kapott az egyiptomi énekesnő, aki túl szexin ette a banánt klipjében

Az egyiptomi viszonyok között botrányosnak számító, Andi Zorof című videklipben a Sima művésznéven fellépő popsztár alsóneműben látható, és sokat sejtetően vesz a szájába egy banánt egy iskolai osztálynyi fiatal férfi előtt.

Az énekesnőt 10 ezer egyiptomi font (150 ezer forint) pénzbírsággal is sújtották. Az ítélet egyelőre első fokú, fellebbezni lehet ellene. Ugyanekkora büntetéssel sújtották a klip rendezőjét is. 

Az énekesnőt november 17-én tartóztatták le állítólagos lakossági panaszok nyomán, és első lépésben hét nap elzárásra ítélték.

Sima nem az első előadó, akire lesújtottak az egyiptomi hatóságok produkciójuk tartalma vagy nyilatkozatuk miatt.

A múlt hónapban az Egyiptomi Zenészkollégium eltiltotta a fellépéstől Serin Abdelvahab népszerű énekesnőt, mert egy koncertjén a Nílus szennyezettségére utaló kijelentést tett.

Ugyancsak novemberben egy libanoni énekesnőt dorgálásban részesítettek, mert sortban lépett színpadra. Felszólították, hogy a jövőben “az egyiptomi hagyományokat és szokásokat figyelembe vevő” öltözetet viseljen.

Májusban egy hastáncosnőt és egy operatőrt állítottak bíróság elé “szabadosságra való felbujtás” címén egy zenés klip miatt.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, ?nyomós nemzetbiztonsági oka̶
2018-01-19 13:12:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Németországra csütörtökön óriási szelekkel csapott le a Friederike nevű vihar, ami legalább egy ember halálát, és hatalmas károkat okozott
2018-01-19 13:05:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A napokban kezdett el terjedni az iPhone-felhasználók körében egy olyan link az iMessage-en keresztül, amitől a készülék nemes egyszerűséggel lefagy, vagy összeomlik, ráadásul ehhez az sem kell, hogy a felhasználó megnyissa azt, bőven elég, ha valaki átküldi neki
2018-01-19 13:03:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A GoPro akciókamerát általában hihetetlenül látványos sportkalandok és mindenféle őrült mutatványok megörökítésére használják az emberek, de most egy olyan felvétel került fel a netre, amin szakemberek egy jégbe szakadt kutyust mentenek ki meglehetősen szorult helyzetéből
2018-01-19 13:01:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Erre mit csinálnak? Nem fogja kitalálni.
2018-01-19 13:01:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez