Serie A 2017: egy stadion búcsúzott sírva Tottitól, Higuaínt már nagyon utálják Nápolyban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Serie A 2017: egy stadion búcsúzott sírva Tottitól, Higuaínt már nagyon utálják Nápolyban
Április 15., 32. forduló: Internazionale ? AC Milan 2-2

Ez a milánói derbi más volt, mint a többi. Miután Silvio Berlusconi eladta az AC Milan csapatát, a városi riválisok úgy várhatták a meccset, hogy már mindkét klub kínai kézben volt. Az ázsiai piac miatt is 12.30-tól volt a mérkőzés, miközben Olaszországban ezeket a rangadókat stabilan meghagyják esti kiemelt összecsapásnak.

Korai időpont ide vagy oda, elég szórakoztató összecsapást hoztak össze a csapatok.

A Milan kezdett aktívabban, de az Inter volt, amelyik a gólokat lőtte: Antonio Candreva és Mauro Icardi találatával 2-0-ra vezetett 45 perc után Nerazzurri.

Egészen a hajráig kellett várni a Milan szépítő góljára, Alessio Romagnoli volt eredményes, majd a 97. percben jött a dráma: Cristian Zapata lövését ugyan kivágta egy védő, de a gólvonal-technológia jelzett, hogy a labda bent volt a kapuban, úgyhogy 2-2 lett a végeredmény.

A szezon végén a Milan végzett riválisa előtt, a hatodikak lettek, míg az Inter a hetedik helyen végzett. A mostani idényben szakadéknyi különbség van az Inter javára, hiába költöttek egy csomó pénzt a rivális keretének megerősítésére.

Május 14., 36. forduló: AS Roma ? Juventus 3-1

Az AS Roma az előző szezonban kitartóan üldözte a címvédő Juventust az olasz bajnokságban, a nyolcadik fordulótól kezdve ez a két csapat bérelte ki a tabella első két helyét. A torinóiak hétpontos előnnyel várták az utolsó három fordulót, egy római győzelemmel a 36. fordulóban be is biztosíthatták volna az újabb aranyérmet.

Jól is kezdett a Juve, volt egy kapufájuk, majd Mario Lemina szerezte meg a vezetést, de még az első félidőben, egy szokatlan Gianluigi Buffon-baki után egyenlítettek a fővárosiak. A második félidő elején egyértelműen a hazaiak voltak a jobbak, Stephan El Shaarawy majd Radja Nainggolan volt eredményes, és ugyan a hajrában a vendégeknek volt többe helyzete, a Roma nyert és négy pontra megközelítette riválisát.

A Juventus aztán a következő fordulóban magabiztosan nyert a Crotone ellen, amivel meglett a zsinórban hatodik bajnoki cím.

Május 28., 38. forduló: AS Roma ? Genoa 3-2

Mivel a bajnoki cím már elúszott, a rómaiak a második helyért megőrzéséért voltak nagy harcban, mivel ott lihegett a nyakukban a Napoli. Az utolsó fordulóban, a Genoa elleni bajnoki különösen nagy jelentőséggel bírt, a klubikon Francesco Totti ekkor lépett pályára utoljára ? Luciano Spalletti, az akkori vezetőedző viszont a kispadra nevezte.

Volt egy gyors gólváltás a találkozó elején (a genovai Pietro Pellegri abban az évben született, amikor Totti bajnok lett a Romával), majd az 54. percben beállt a veterán csatár, a közönség pedig tombolt. Lendületet adott a hazaiaknak a beküldése, aki még akár be is találhatott volna, Daniele De Rossi azonban elrúgta előle a labdát ? abból is gól lett. Bár a Genoa egyenlített, Diego Perotti a 90. percben belőtte a győzelmet és az ezüstérmet érő gólt.

A lefújás után, Totti búcsújakor szem nem maradt szárazon az Olimpicóban.

Francesco Totti 1993. március 28-án, 16 évesen játszotta első felnőtt bajnokiját a Farkasok színeiben, amit további 618 követett. Minden sorozatot figyelembe véve 786 mérkőzésen játszott, 307 gólt szerzett, mindkettő rekord, mint ahogyan a 250 találat a Serie A-ban is, aminél az egész bajnokságban csak Silvio Piola szerzett többet (274-et). A válogatottal világbajnok Francesco Totti egyszer volt bajnok (2001), kétszer kupagyőztes (2007, 2008), kétszer pedig Szuperkupa-győztes (2001, 2007) az AS Romával.

Október 14., 8. forduló: Juventus ? Lazio 1-2

A Serie A mostani szezonja dúskál az érdekességekben, elég csak a Napoli menetelésére vagy az Inter feltámadására gondolni, de ott van még az igazán élvezetes focit bemutató Lazio is, úgyhogy a címvédő Juventusszal és az AS Romával kiegészülve jó kis társaság jött össze Olaszországban.

Vészmegoldásként érkezett, Európa egyik legszebb fociját játssza a csapata Ha az Inzaghi nevet halljuk, mindenkinek a ?lesen született? Filippo jut az ember eszébe. De az öccse, Simone a Lazio kispadján gondoskodik arról, hogy ez megváltozzon.

A Lazio a 8. fordulóban bizonyította be, hogy tényleg számolni kell velük, mert bár Douglas Costa (lesről szerzett) gólja után már az első félidőben hátrányba kerültek, a torinói nevelés Ciro Immobile második félidei duplájával fordított, majd nyert a római csapat. Hozzá kell tenni, hogy Paulo Dybala kihagyott egy büntetőt a 97. percben.

A Juventus 2015. augusztus 23, az Udinese elleni bajnoki után kapott ki otthon ismét a bajnokságban. 41 bajnokiból álló sorozatnak vetett véget a Lazio.

December 1., 15. forduló: Napoli ? Juventus 0-1

Ez igazi csúcsrangadó volt, a veretlenül menetelő, a bajnokságban vezető nápolyiak a címvédő ellen, hazai pályán. Ráadásul a torinóiaknál ott volt a kezdőben az a Gonzalo Higuaín, akit finoman szólva sem kedvelnek már a Napoli-drukkerek, miután a riválishoz igazolt még 2016 nyarán.

Helyzetek számát és a tempót elnézve elnézve ennek egy sokgólos meccsnek kellett volna lennie, ehhez képest mindössze egy találat volt. így sem panaszkodhatunk, az olasz bajnokságban azért sokszor unalomba fullad egy rangadó, na, a Napoli-Juvéra ez egyáltalán nem volt igaz.

Kitalálják ki szerezte a győztes gólt a 12. percben? Igen, Higuaín, akit, ha lehet, még jobban utálnak Nápolyban.

Jelenleg a Napoli és a Juventus áll a tabella első két helyén a Serie A-ban.

1

Azért nem mindennap döntenek meg egy Diego Maradona-rekordot. Nos, az év végére Marek Hamsíknak sikerült mindez, a Sampdoria ellen a 116. gólját szerezte a Napoliban, amivel lehagyta az argentin legendát az örökrangsorban. A 18. fordulóban a nápolyiak otthon kétszer egyenlítettek a Samp ellen, majd jött a szlovák csapatkapitány és a 39. percben meglőtte a győztes gólt.

Nyitókép: Paolo Bruno/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
A hatodrendű vádlottnak megítélt 6 milliót lefoglalta a végrehajtó, azt az áldozat családja kapja
2019-09-24 10:44:38 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egyetlen hónap alatt 10,5 milliárd forinttal nőtt a költségvetési szervek lejárt tartozása, ilyen mértékű ugrásra hat éve nem volt példa ? írta meg a Népszava
2019-09-24 10:44:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán, miután kedden két szettben legyőzte Kirsten Flipkenst
2019-09-24 10:43:18 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Mint írtuk, csődbe ment a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas Cook, amely egyben a Neckermann anyacége
2019-09-24 10:42:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tarlós István most a 168 Órában ?karácsonyozik? hosszan
2019-09-24 10:40:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztornán, miután kedden két szettben legyőzte Kirsten Flipkenst
2019-09-24 10:37:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez