?Elegem van abból, hogy mindent visznek a NER-huszárok?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Elegem van abból, hogy mindent visznek a NER-huszárok?

Csatatér-projektünk egyik választókörzetének, a zalai 3-asnak a szívébe, Nagykanizsára látogattunk, hogy adjunk a kampányoló politikusoknak egy kis kapaszkodót. Azt kérdeztük az utca emberétől, miből van elege, min változtatna szíve szerint, mi zavarja őket helyben és/vagy országosan.

A magyar Texas a Jobbik terepe, de a Fidesz így is vezet Menekülnek a népek Nagykanizsáról és vidékéről, pedig ott a kivi is megterem. Csatatér-videó arról, miért vesézzük ki ezt a körzetet a választások előtt.

A videó tanulsága talán az, hogy nem feltétlen érzékeltük a Fidesz olyan kiugró támogatottságát, amit a Republikonnal közös felmérésünk mutatott pár hete. Bár az is igaz, hogy az öt közül épp ez volt az egyetlen olyan körzet, ahol a Fidesz támogatottsága nem érte el az 50 százalékot. Akadtak persze olyanok, akik szerint jó irányba megy az ország Orbán Viktor irányítása alatt, és az ellenzéket bírálta, de olyan is volt, akit a ?NER-huszárok? gazdagodása keserített el. És persze helyi gondok is előkerültek, megy el a fiatalság, kevés a munkahely, rossz a közlekedés.

new VideaPlayer(document.getElementById("videa_player_1"), onVideaPlayerReady);

folytatás

Legkedveltebb hírek
Lapunk információi szerint az LMP etikai bizottsága Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter országgyűlési képviselőt három évre eltiltotta minden párttisztségtől, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek
2018-07-18 23:37:16 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Tor Túrával ezúttal nemcsak Dér Heniék küzdöttek, Zámbó Krisztiánék is épphogy megelőzték az elefántokat
2018-07-18 23:16:59 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A bitang petangban Ágica megpróbálta kidumálni a sárdobáló elefántokat, a módszer jól működött, ám Cooky így is betalált, de aztán jött reváns
2018-07-18 23:16:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Szórakoztató elektronikát végig ordította Szögeczki Ágica, szokás szerint, még maga is csalódott önmagában
2018-07-18 23:16:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Folyamatos dumálásával és éneklésével sikeresen megzavarta Ági a Bitang petangozni próbáló Henit, aki végül teljesen kiakadt
2018-07-18 23:15:59 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A tökéletes fejtalálatok után mutatta be csípő- és fenékrázós mozdulatait
2018-07-18 23:15:38 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez