Nincs egyértelmű esélyese a cseh elnökválasztásnak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nincs egyértelmű esélyese a cseh elnökválasztásnak

A cseh közvélemény-kutató intézetek mindegyike – Median, STEM/MARK, CVVM, Kantar – gyakorlatilag biztosra veszi, hogy a csehországi elnökválasztás első körét pénteken és szombaton Milos Zeman jelenlegi államfő megnyeri, de nem szerzi meg a győzelemhez szükséges több mint ötven százalékot ? írja az MTI. így valószínű, hogy az új köztársasági elnököt csak a két hét múlva megrendezendő második fordulóban választják meg.

A választáson kilenc jelölt indul, s a közvélemény-kutatók, valamint a prágai sajtó is Zeman mellett leginkább Jirí Drahost, a cseh tudományos akadémia volt elnökét, valamint Michal Horácek vállalkozót, dalszerzőt várja a második körbe, amelyre január 26-án és 27-én kerül sor. Zeman támogatottsága az első forduló előtt 40-45 százalék, Drahosé 35-40 százalék, míg Horáceké 10-20 százalék között mozog. A további hat jelölt mért támogatottsága minden esetben tíz százalék alatt maradt.

Míg az első forduló esélyese Milos Zeman, a második forduló eredménye teljesen nyitott, s nem kizárt, hogy ha a Zeman elleni tábor összefog, közös erővel legyőzheti a jelenlegi államfőt. Ezt mutatja a STEM/MARK országos felmérése az egyelőre feltételezett második fordulóról, amelyet hétfőn tettek közzé Prágában. Ezen felmérés szerint a második fordulóban Drahos legyőzheti Zemant. Mindazonáltal ilyen esetben, tehát ha Zeman mellett bekerülne a második fordulóba, Michal Horáceknek, Marek Hilser orvosnak és Pavel Fischer diplomatának is esélye lenne a jó eredményre, a kiegyenlített párharcra.

A Zeman-Drahos párharcban a második fordulóban Zemant a megkérdezettek 42 százaléka, míg Drahost 48 százalék választaná. A második körben a győzelemhez elég a leadott szavazatok egyszerű többségének a megszerzése. A Zeman-Horácek párosításban Zeman 46 százalékot, Horácek 44 százalékot kapna, a Zeman-Fischer megmérettetésben Zemanra az emberek 47 százaléka, a volt diplomatára 39 százalék szavazna. Hasonló módon szoros lenne Zeman győzelme akkor is, ha Hilser lenne az ellenfele. A többi jelölt ellen viszont Zeman a második fordulóban egyértelmű győzelmet aratna.

Öt éve, 2013-ban az első közvetlen csehországi államfőválasztáson Zeman a második fordulóban nyert Karel Schwarzenberg jobboldali politikussal szemben. Korábban az államfőt a parlament két kamarája választotta Csehországban.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Busa Gabi Mórádi Zsoltnak öntötte ki szívét a saját kudarcával kapcsolatban, majd később a csapat teljesítménye is szóba került
2020-02-26 22:38:21 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Bár a Bajnokok megnyerték az Előny játékot, Busa Gabi mégsem boldog, hiszen egy ponttal sem tudta segíteni csapatát
2020-02-26 22:37:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Cservenák Alexa próbálta Zalánnal megbeszélni Adu helyzetét, ám hamar kiderült, hogy Zalánt is egyre inkább hatalmába kerítik a honvágy miatti érzelmek
2020-02-26 22:33:45 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Bajnokok boldogan tértek vissza a Villába, de talán a legnagyobb mosollyal Kocsis Szandi lépett be a luxuslak ajtaján
2020-02-26 22:26:14 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Kihívók óriási lendülettel harcoltak, de végül nem tudták megnyerni az Előny játékot
2020-02-26 22:23:45 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kempf Zozo nagyon örül annak, hogy megnyerték az Előny játékot, de elárulta, hogy ez egyáltalán nem befolyásolja majd a Végjátékot, hiszen ugyanolyan erőbedobással küzdenek majd egymásért, mintha hátrányból kellene indulniuk
2020-02-26 22:23:26 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez