500 méteren már nincs magyar versenyző az Eb-n

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
500 méteren már nincs magyar versenyző az Eb-n

Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia is a negyeddöntőben búcsúzott a drezdai rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A két női versenyző azonos futamban szerepelt, de a nem túl előnyös harmadik és negyedik pozícióból rajtolhattak az ötfős negyeddöntőben. Az olasz Martina Valcepina és mögötte a holland Lara van Ruijven olyan tempót diktált, hogy a magyaroknak esélyese sem volt. Jászapáti a 9., Kónya a 14. helyen zárt.

A férfiaknál annyival jobb volt a helyzet, hogy Knoch és Burján szintén azonos futamban indult, de előbbi a kettes pozícióból rajtolt. A negyedik olimpiájára készülő rangidős magyar meg is tartotta a helyét a startnál, ugyanakkor Burján elbotlott és elesett, így ötödik lett. Knoch viszont az utolsó körig tartotta elődöntőt érő helyét, akkor viszont az izraeli Vladislav Bykanov, majd az utolsó kanyarban az olasz Yuri Comfortola száguldott el mellette, azaz mindkét magyar búcsúzott. Knoch 14., Burján 19. lett összesítésben.

A magyar színekben versenyző, amerikai születésű Krueger Cole és az 1500 méteren szombaton bronzérmes Bácskai Sára Luca már a pénteki selejtezőben kiesett.

A férfiaknál és a nőknél is duplázás volt, azaz az olasz Martina Valcepina és a holland Sjinkie Knegt 1500 után 500 méteren is diadalmaskodott.

A szombati program az 500 méter végcsatározásaival folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.

Eredmények – rövidpályás gyorskorcsolya Eb, 500 méter, negyeddöntő

férfi 500 m:
1. Sjinkie Knegt (holland) 41.377 mp
2. Viktor An (orosz) 41.441
3.Sebastien Lepape (francia) 41.608
…14. Knoch Viktor
…19. Burján Csaba
…22. Krueger Cole

női 500 m:
1. Martina Valcepina (olasz) 42.805 mp
2. Arianna Fontana (olasz) 42.852
3. Szofija Proszvirnova (orosz) 43.141
…9. Jászapáti Petra
…14. Kónya Zsófia
…25. Bácskai Sára Luca

folytatás

Legkedveltebb hírek
Miután az előző három alkalommal a Peugeot-val nem ért célba, a kétszeres WRC-bajnok Carlos Sainz 2018-ban nyerte a világ legnehezebb autóversenyét, a Dakar-ralit
2018-01-20 17:19:57 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
2017-ben még a csapból is Ed Sheeran folyt, hiszen a Shape of You, illetve a Spotify-on elérhető dalai elképesztő csúcsokat döntöttek
2018-01-20 17:11:22 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kilenc évvel azután, hogy a Something Awful című oldal fórumán megjelent, majd mémmé válva meghódította az internetet, idén fog a mozikba kerülni a világhírűvé vált Slender Man horrorfilmje, amelyet a Tudom mit tettél tavaly nyáront is jegyző Sylvain Whi
2018-01-20 17:08:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Edit és Pál jól kereső, fiatal budapesti pár. Magukat a felső középosztályba sorolják
2018-01-20 17:00:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A veronai Sant’Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről
2018-01-20 16:29:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az 54 éves orvos nem akarja, hogy a pártot "összemossák a migránssimogatókkal"
2018-01-20 16:28:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez