Isten nem lehetett mindenhol ott, ezért teremtette az anyákat

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Isten nem lehetett mindenhol ott, ezért teremtette az anyákat

Bridgette (Frankie Shaw) is az anyukák táborát erősíti, igaz nem önszántából. Múltja homályba vész, apjáról csak kellemetlen emlékei maradtak, amiket legszívesebben eltemetne (legalábbis egy bizonyos pontig). Kisfia Larry még csak alig 2-3 éves (akit egy lány ikerpár játszik, Alexandra Mary és Anna Chanel Reimier), teljesen ki van hát szolgáltatva elvált szüleinek. Rafi, az apuka (Miguel Gomez) ráadásul szenvedélybeteg, elvonóra jár és nehezen tud megfelelni az apaszerepnek, pedig nagyon szeretne. A gyereknevelés így teljes mértékben Bridgette-re, Tutura ? Larry depressziós nagymamájára ?, és Elizára, vagyis Bridgette túlsúlyos barátnőjére hárul. Esetenként még Rafi barátnője is, a minden tekintetben tökéletes Rose is besegít.


Mindeközben Bridgette szeretné megvalósítani az álmait, így a kosarazást, és hogy jó munkahelye legyen, vagy újra társra találjon, amikről egyre csak lemondani kényszerül. Nem is annyira gyereke, hanem önmaga miatt, mivel egyre gyakrabban jön rá, hogy semmihez nem ért a világon. Ráadásul akármennyire szereti a gyerekét, nem lehet vele pasizni.

A SMILF ötlete már évekkel ezelőtt megszületett. Shaw ugyanis tanulmányai után épp Los Angelesbe tartott, hogy elkezdje megvalósítani színészi álmait, ám kiderült, hogy terhes, így karrierje építése mellett a gyerekneveléssel is foglalkoznia kellett, tapasztalatait pedig egy 2015-ös, ugyancsak SMILF címre hallgató rövidfilmben dolgozta fel. Ez a rövidfilm adta az inspirációt a 8×20 perces első évadhoz, ami tavaly novemberben indult, a Showtime gyártásában, de már idén két jelölést is begyűjtött az idei Golden Globe-on a legjobb vígjátéksorozat, és a legjobb sorozat-színésznő kategóriákban. Frankie Shaw ráadásul nem csak játékával brillírozik, a nyolc részből hármat rendezett, íróként és kreátorként pedig végig kezében tartja az egész évadot.

A vígjáték nem igazán illik műfaji megjelölésként a sorozatra, a tragikomédia már sokkal inkább. A SMILF legnagyobb erénye a kendőzetlenség, ahogy a családon belüli erőszaktól, a szegénységen, az iskolázatlanságon át, az anyaság és a szingliség szép és csúfos pillanataiig képes beszélni nyers, cinikus, humorral fűszerezve. Nem hazudja el egyiket sem, és bár eleinte tűnhet úgy, mintha kifejezetten csak az árnyoldalakat mutatná be a sorozat, közben szép lassan rájövünk, hogy maga az élet is 99%-ban kényelmetlen, és csak 1%-ban boldogság. Ráadásul a sorozat, néhol dramatugiailag, néhol pedig képileg is erősen reflektál a szereplők belső konfliktusaira. Természetesen legtöbbször humorral, ahogy a lenti jelenetben is.

A sorozat fókuszában mégis az anyaság és a szingliség kettőse áll, azokat a mindennapi titkokat mutatva be zavarbaejtő közelségből, amit csak a gyerekes, szingli anyukák ismerhetnek. A görcsös megfelelési kényszert először a környezetnek, másodszor a gyereknek és csak utána önmaguk felé. A kisebesedett mellbimbókat, a vágyódást a szomszéd tinifiú iránt, az elburjánzott fanszőrzetet, a válás okozta önbizalomhiányt, a képtelenséget arra, hogy bepasizzanak, a féltékenységet, amit akkor éreznek, mikor a volt férjük egy bombázóval jelenik meg átvenni a gyereket pár órára, vagy a félelmet, hogy már senkinek nem kellenek.

Isten nem lehetett mindenhol ott, ezért teremtette az anyákat.

Minden epizód a fentihez hasonló idézettel indul, ami egyszerre erősít rá azokra a sztereotípiákra, minthogy az “anyaság a legszebb munka a világon” és teszi egyből idézőjelbe is önmagát, amint elindul az adott epizód.

A nyolc rész csak lazán kapcsolódik egymáshoz, egy-egy szál csak ami néhány részre összefonja a különálló epizódokat, amik így külön-külön egy-egy témát járnak körbe, mint a szexnélküliség, a bizalom, a gyereknevelés legrosszabb pillanatai vagy az elveszett apafigura hiánya, és a pedofília. Ezekről a témákról viszont akármilyen fájdalmasak is, képes humorral beszélni a sorozat. Igen, még a pedofíiliáról is. Néha akár zavaros is lehet, hogy mikor és hol járunk időben, és bár a részek kronológikusan követik egymást, nem mindig lehet tudni, hogy az epizódok között mennyi idő telik el.

Az egész sorozatból süt, hogy Frankie Shaw pontosan tudja, hogy miről akar beszélni. Itt van például Tutu (Rosie O?Donnell), Bridgette anyjának története, akit depressziója mellett egy régi szerelem emléke is kísért, közben pedig gyakorlatilag mozgásképtelen, kiszolgáltatott élettársát kénytelen ápolni, akit lehet, hogy már nem is szeret. Izgalmasan festik fel Allyt (Connie Britton), az újgazdag, sokgyermekes anyukát is, akinél Bridgette bejárónőként dolgozik, és aki mindig kifogástalanul tündököl, de vélhetően csak tetteti boldogságát. Érdekes karakter Rose ? Bridgette ex-férjének új barátnője ?, aki pontosan látja, hogy milyen terheket kell cipelnie Bridgette-nek férje nélkül, és aki emiatt szeretne besegíteni a gyereknevelésbe, ha már a férj csak félgőzzel teszi. Az egyik legszórakoztatóbb karakter pedig Eliza, a túlsúlyos barátnő, és abban is biztosan lehetünk, hogy evési mániájával csak kompenzálni akar valamit. Ők a sorozat főbb szereplői, mind jól megírt, emberi figurák, akik iránt ellenszenvet, szánalmat és szeretetet is képesek vagyunk érezni nézőként.

Frankie Shaw egyedi hangvételű sorozatot alkotott, látszólag arról, hogy milyen nehéz egy szingli anyukának, valójában viszont arról, hogy milyen nehéz lenne az élet akkor, ha nem venne körül minket egy csomó olyan ember, akikre támaszkodhatunk.

A sorozat az HBOGo kínálatában is elérhető.

SMILF , 2017, 8 rész, 8/10

folytatás

Legkedveltebb hírek
Spermadonor apától született Kianni Arroyo, így nem csoda, hogy amikor elkezdte felkutatni féltestvéreit, összesen negyvenet talált, írja a Metro
2018-02-18 17:40:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A miniszterelnök a 20. évértékelőjén nem egyszerűen Soros, hanem a homo sorosensus el
2018-02-18 17:28:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez