Próbaszeretkezésre vihetők a szexbabák

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Próbaszeretkezésre vihetők a szexbabák

Sajátos üzleti modellt talált ki egy szexbabákat árusító brit férfi.

A Graham nevű tulajdonos megközelítőleg 1800 fontért, azaz mintegy 630 ezer forintnyi összegért kínálja az emberi bőrhöz hasonlító anyaggal bevont bábukat, ám ebben még nincs semmi különös (2018-at írunk!), a trükk az, hogy

a babákat ki lehet próbálni.

Ötven font (tizenhétezer forint) leszurkolása ellenében bárki bezárkózhat egy babával a Gatesheadben egy ipari területen kialakított szobában. A helyiségben egyetlen ágy van, a próbára (vagy ahogy Graham ? meglehetősen ocsmány módon ? nevezi, tesztvezetésre) befizető férfiakat egy szexi fehérneműbe öltöztetett bábu várja.

A kipróbálás után a kuncsaft dönthet úgy is, hogy nem viszi el a mesterséges szexpartnert, ám ? elvileg, mivel meg kellett adnia az adatait? többször már nem jöhet vissza. így védi ki Graham a vádat, hogy szexbábu-bordélyt üzemeltetne.

A tulajdonos azonban nem zárja ki, hogy a jövőben kipróbálná azt az üzletágat is, hiszen gyanúja szerint a vásárlói között akad olyan, aki ilyen célból vett tőle babát. Graham egyelőre marad az árusításnál. A weboldalon fej, mellméret és magasság szerint is lehet válogatni a bábuk közül, sőt: aki elsőre félne kipróbálni egy babát, az kezdheti egy művagina megvásárlásával is.

Higiéniai szempontból talán az a legaggályosabb, hogy használt szexbábukat is árul, bár azt állítja, 1-1 babát akár öt órán át is mosnak, így nem lehet panasz a tisztaságukra.

 

(via, kiemelt fotó: vimeo)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tom Cruise is ott volt San Diegoban a Comic-Conon a Top Gun folytatását promózni, ennek kapcsán pedig mondott érdekes dolgokat a Trópusi vihar kapcsán is, ahogy arról
2019-07-22 18:42:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Volvo Cars több mint 500 ezer autóját rendelte vissza ellenőrzésre világszerte egy hibás motorelem miatt, amely akár tüzet is okozhat
2019-07-22 18:35:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Fucsovics Márton két sima szettben legyőzte a német Philipp Kohlschreibert az 1,85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn
2019-07-22 18:30:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy nő a dunai hajóbaleset utolsó, eddig még meg nem talált áldozata ? tudta meg a 24
2019-07-22 18:28:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A W6 2222 London-Budapest járata június 6. helyett június 7-én szállt le Budapesten. A cég ?rendkívü
2019-07-22 18:18:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Sáfrány Emesét, akit sokan csak Aleskaként ismernek, egy fotózás kedvéért Marilyn Monroe-vá változtatták, derül ki legújabb Instagram-posztjaiból
2019-07-22 18:10:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez