Ezt is megértük: eltűnik a CD a boltokból

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ezt is megértük: eltűnik a CD a boltokból

Nem is olyan rég még arról írtunk, hogy a mágnesszalagos magnókazetták épp a reneszánszukat élik, de ettől függetlenül a technika fejlődése bizony komoly nyomot hagy a fizikai adathordozók világán, főleg a zenei vonalon. Kazettákat már tényleg csak a legritkább esetben találhatunk a nagyobb boltokban, és nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan a CD-lemezek is csak emlékek lesznek.

Évek óta nem fogyott annyi magnókazetta, mint tavaly 2016 remek év volt a kazettáknak, de 2017 még azt is túlszárnyalta.

Erre utal legalábbis, hogy a Billboard magazin értesülései szerint az Egyesült Államok egyik legnagyobb áruházlánca, a Best Buy július 1-ig az összes boltjában eltünteti a polcokról az optikai adathordozót, méghozzá örökre. Habár a cég nem kommentálta ezen értesüléseket a zenei lap forrásai szerint nem ez a kereskedelmi lánc lesz az egyetlen, aki megszabadul a CD-ktől, a szintén rengeteg áruházat üzemeltető Target ugyanis csak egyre szigorúbb feltételek mellett hajlandó lemezeket árulni.

A lépés első sorban a zenei lemezeket érinti, és az említett cégek döntései egyáltalán nem meglepők, hiszen amíg 2001-ben Amerikában még 800 millió CD kelt el, addig 2017-re ez a szám közel 90%-al csökkent, hiszen tavaly már csak 89 millió példány kelt el az üzletekben, köszönhetően az olyan, egyre népszerűbb zenestreamelős szolgáltatásoknak, mint a Spotify vagy éppen az Apple Music.

Mindez egyelőre csak az Egyesült Államokban hoz jelentős változást, ugyanakkor ha a legnagyobb üzletláncok teljesen kiszállnak az értékesítésből, az akár már rövid távon is a CD-lemezek eltűnéséhez vezethet, nem csak az óceán túloldalán, de Európában és a világ többi részén is.

Illusztráció forrása: ThinkStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
28-33 fok lesz, északkeleten, keleten fordulhat elő futó zápor
2019-07-22 05:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Fokozzuk a hangulatot, mert a szórakoztatás nem áll le
2019-07-22 04:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A konjunktúraindex 2,5 éves mélypontra esett. (Gazdaság)
2019-07-22 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Rendező: Szilágyi Zsófia Szereplők: Vándor Éva, Hajduk Károly, Szamosi Zsófia, Füredi Leó,
2019-07-22 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: David Mirkin Szereplők: Gene Hackman, Sigourney Weaver, Jennifer Love Hewitt, Ray
2019-07-22 02:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Bud Spencer, Enzo Cannavale, Robert Loggia, Baldwyn Dakile, Cinzia Mon
2019-07-22 02:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez