Bő százezres bérszakadék tátong a látványos keresetnövekedés mögött

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Bő százezres bérszakadék tátong a látványos keresetnövekedés mögött

A tavalyi évben a keresetek megint igen látványosan növekedtek, a nettó már majdnem elérte a 200 ezer forintot országos szinten:

Felrobbantak a magyar bérek Elég durván megugrottak tavaly év végére a bérek.

De a jelentős béremelések sem tudták eltüntetni azt a hatalmas bérszakadékot, ami az ország egyes megyéi, régiói között már régóta megvan, állapította meg az Mfor.

A legmagasabb átlagkereset változatlanul a fővároshoz köthető, itt havonta nettó 250 599 forintot vihettek haza a dolgozók. A másik véglet Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol mindössze átlagban nettó 137 747 forintból kellett megoldani a mindennapokat.

A különbség 82 százalék, vagyis ennyivel több pénzből élhettek a budapesti dolgozók a keleti megyében élőknél, ami tetemes differencia. Igaz, előző évhez képest mutatkozik némi javulás hiszen 2016-ban még egy hajszállal 90 százalék fölé kúszott ez az arány, állapítja meg a portál.

A különbség csökkenése elsősorban annak köszönhető, hogy a Szabolcs megyei nettó egy év alatt az egyik legnagyobb mértékben, 16,3 százalékkal emelkedett, miközben a fővárosban ?csak” 10,9 százalékos volt az átlagkeresetnövekedés. Ebből gondolhatnánk akár azt is, hogy a keleti megyében elkezdődött a bérek felzárkózása, ám több okból is úgy vélik, korai lenne még ennek örülni. Rendesen bekavarhatott például a közfoglalkoztatás csökkentése a statisztikába.

És hogy mi várható az idei évben? Úgy tűnik, tovább vágtatnak a bérek:

Jó dolga lesz a melósnak, 350 ezernél is több lesz idén az átlagbér Ha jól mentek volna a dolgok az országban az elmúlt sok évben, kereshetnénk havi 400 ezret is simán - ahogyan a szlovákok, csehek, lengyelek teszik. Idén is vágtatni fognak a bérek.

Kiemelt kép: 24.hu/Berecz Valter

folytatás

Legkedveltebb hírek
Arra a kérdésre, miért használja Orbán Viktor is a katonai célú Aribusokat, a miniszter azt mondta: ez is honvédségi feladat
2018-12-11 23:54:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek utolsó, 6
2018-12-11 23:00:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
 Nézd meg a Bogaras szülők legemlékezetesebb bakijait!
2018-12-11 22:41:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mindenki készül a nagy évzáró előadásra. Leginkább Tóni várja, akinek ez a kedvenc fellépése mi
2018-12-11 22:41:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 Sebi összeszedte bátorságát és kifejezte érzelmeit Annának,Tóni és Zóka pedig folytatták ami elkezdődött a biciklitárolóban
2018-12-11 22:41:11 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez