Megszűnhet az Instagram leggyűlöltebb tulajdonsága

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megszűnhet az Instagram leggyűlöltebb tulajdonsága

Volt idő, amikor a különböző közösségi alkalmazásokban (Facebook, Twitter, Instagram stb.) időrendi sorrendben jelentek meg a követett emberek posztjai, aztán valaki kitalálta, hogy ez így nem jó, és szinte az összes nagyobb platform bevezette valamilyen formában, hogy relevancia szerint kezdte feltüntetni a posztokat, a lájkokra és/vagy egyéb tényezőkre alapozva.

Az okosok szerint így mindenkinek sokkal jobb, ugyanakkor nagyon kevés olyan embert találunk az említett alkalmazások felhasználói között, akinek valóban tetszene, hogy a legfrissebb szöveges és fotós bejegyzések helyett órákkal/napokkal korábbi tartalmakat mutatnak az egyes szolgáltatások.

így van ez az Instagramon is, de most van remény, hogy a képmegosztó alkalmazás visszaáll a kronologikus megoldásra,

ugyanis a Resource portál rábukkant egy olyan felhasználó (azóta eltűnt) Instagram Storyjára, aki a képmegosztó béta verziójának legutóbbi frissítése után ismét időrendben látta a követett emberek által megosztott tartalmakat, és erről 24 óra után eltűnő videót is készített.

Habár az egyáltalán nem biztos, hogy a bétában megjelenő változtatás bekerül majd a végleges verzióba is, de mi nagyon szurkolunk azért, hogy az Instagram visszaálljon a régi megoldásra, és abban is bízunk, hogy a képmegosztó ezzel elindít egy olyan trendet, aminek hatására más szolgáltatások is fontolóra veszik a jelenlegi, a posztokat sajátos logika alapján megjelenítő algoritmusok leváltását.

Birkás Péter korábbi cikkei Ettől tuti, hogy minden Jurassic Park-rajongó lázba jönígy tűnhet el végleg a közösségi oldalakrólZseniálisan szívatta csaló lányát egy apuka
folytatás

Legkedveltebb hírek
 A Brighton a Manchester United csapatát fogadja a Premier League 2
2018-08-19 16:45:14 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nem ajánlatos kipróbálni.
2018-08-19 16:45:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC egy szezonra kölcsönvette Marko Grujicot, a Liverpool FC szerb labdarúgóját
2018-08-19 16:35:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez