Egy újságíró lett a székely Sepsi OSK új igazgatója

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy újságíró lett a székely Sepsi OSK új igazgatója

Csinta Samu újságíró vette át a román Liga 1-ben szereplő Sepsi OSK labdarúgócsapat klubigazgatói tisztségét. Az igazgatót egy keddi sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón mutatta be Diószegi László klubtulajdonos.

Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Diószegi László a sajtótájékoztatón elmondta: az igazgatói tisztség néhány hónapja nem volt betöltve, és elérkezett az idő, hogy egy rátermett vezetőnek adja át a feladatok és a felelősség egy részét. Hozzátette: a Sepsi OSK-nak keménykezű vezetőre van szüksége, ezért Csinta Samunak teljes döntéshozói jogköre lesz a klubnál.

Csinta kijelentette: a klub eddigi tevékenysége nagy mértékben a lelkesedésen, a többiek iránti lojalitáson múlt, ezért a Sepsi OSK-nak most a professzionalizmus irányába kell elmozdulnia, és reményei szerint ehhez hozzá tudja segíteni a klubot. Célként fogalmazta meg a megkapaszkodást a Liga 1-ben, de hozzátette: az utánpótlás-nevelésre és a sportinfrastruktúra javítására is nagyobb hangsúlyt kíván fektetni. 

A Sepsi OSK hétfő este játszotta az első Liga 1-es mérkőzését Sepsiszentgyörgyön, saját közönsége előtt. Az FC Voluntari csapatával vívott mérkőzés a vendégek hosszabbításban fejelt góljával 2-2-re végződött.

Már nem csak a DAC-nál szól a Nélküled Sepsiszentgyörgyön egy 2-2-es döntetlennel avatták fel a Sepsi OSK stadionját. A közönség dalolt a meccs előtt, a meccs után.

A sepsiszentgyörgyi stadion korábban nem kapta meg a működési engedélyt a liga vezetésétől, így a székelyföldi csapat a hazai mérkőzéseit Brassóban, majd Ploiestiben volt kénytelen játszani. A román élvonalba 2017-ben felkerült Sepsi OSK a 12. helyen zárta a 14 csapatos román bajnokság alapszakaszát, és a kiesést próbálja elkerülni a rájátszás alsóházában.

Csinta a kép baloldalán látható. Forrás: Facebook

folytatás

Legkedveltebb hírek
70 éves korában meghalt Niki Lauda háromszoros Forma 1-es bajnok ? számolt be a német Spiegel
2019-05-21 04:52:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ajánló - A Nagy Duett vasárnap délutánonként a SuperTV2-n!
2019-05-21 04:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Pongrácznak egy éjszakája maradt, hogy átnézze a könyvelést, azonban nincs más választása, ha el akarja kapni Rolandot, aki közben rájön, hogy áruló van közöttük
2019-05-21 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szédítő szerelem, őrjítő györtrelem, temetetlen múlt
2019-05-21 00:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: François Cluzet, Marion Cotillard, Benoît Magimel, Gilles Lellouche, J
2019-05-21 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Pénzt vagy éveket! legújabb részét!
2019-05-20 23:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez