Halott emberek ujjaival oldják fel a telefonokat

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Halott emberek ujjaival oldják fel a telefonokat

A Forbes egyik friss riportja azt részletezi, hogy az Egyesült Államokban egyre elterjedtebb szokásnak számít, hogy a nyomozók halott emberek ujjlenyomataival oldják fel lezárt eszközeiket. Példaként hoznak egy konkrét esetet, amikor egy kábítószer-túladagolásba belehalt férfi dílerét úgy sikerült megtalálniuk, hogy a férfi ujjlenyomatát felhasználták. Ezek az esetek jellemzően iPhone-készülékekhez kapcsolódnak, nem véletlenül, rendkívül erős védelemmel vannak ellátva.

Az Apple rendszerint ellenzi a hatóságok azon kérését, hogy segítsenek feltörni eszközöket nyomozások során. 2016-ban az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) arra kérte a cupertinói céget, biztosítsanak módosított szoftvert számukra, hogy feloldhassák a San Bernardinó-i terrorista készülékét, ezután hosszas hercehurca kezdődött, a nyomozók végül egy izraeli cég, a Cellebrite segítségével jutottak be az eszközbe.

Ugyan míg hisszük, hogy az FBI szándékai jók, a kormánytól rossz lenne, ha arra köteleznének minket, hogy hátsó ajtókat építsünk be termékeinkbe?

? írta Tim Cook az eset idején levelében.

Ugyan a fent említett Cellbrite, és hasonló megoldást nyújtó amerikai GrayShiftnek van olyan technológiája, amivel feloldhatók az eszközök, rendkívül drágák, így rendőrség így az egyszerűbb módszerhez folyamodik, a halottak ujjlenyomatához, bár Marina Medvin jogász szerint, miután valaki elhunyt, nem érvényesítheti magánszférához való jogait.

Néhányan persze aggódnak amiatt, hogy a rendőrség feltűnhet egy bűntény helyszínén és rögtön feloldhatja a halottak mobiljait, bármilyen engedély nélkül. Ám jogi korlátozás nélkül ez az eljárás sokkal olcsóbb, mint fizetni. A gyakorlat egyre inkább nyilvánvalóbb, és elkezdett kialakulni körülötte a párbeszéd.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Lajcsi visszatért! Új műsor, új tartalom, megszokott minőség
2020-02-26 00:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Alex boldogan meséli el Enikőnek, hogy egy cég megvásárolná egy erdő széli telkét
2020-02-26 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi
2020-02-25 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Pista elment vadászni! Sőt! Nemcsak el, hanem egészen a mindigre… Tudjuk, tudják, Pista volt krumpliorr, a keménykalap csupán kellék, de nélkülözhetetlen
2020-02-25 23:08:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tonya bulit szervez Kerwinnek, de Terrára továbbra is haragszik, ezért nem akarja meghívni
2020-02-25 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Melyik csapat kezdi Előnnyel a pénteki csütörtöki Végjátékot? Kiderül szerdán 20
2020-02-25 22:49:52 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez