Gyurcsány szerint most nem arról kell vitázni, mi volt 2010 előtt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Gyurcsány szerint most nem arról kell vitázni, mi volt 2010 előtt

Egy nagyobb lakodalmas sátor nem volt elég ahhoz, hogy befogadja a közönséget a DK pénteki kampányzáró rendezvényén a Szent István parkban, ahol a legtöbbször az hangzott el, hogy a hármas listára kell szavazni, bár volt felszólaló, aki ez alól kivonta magát. Az európai elköteleződést Gyurcsány Ferenc pártja azzal is igyekezett kifejezni, hogy az Örömódával adták meg az alaphangot, Gréczy Zsolt pártszóvivő pedig ennek végén közölte: a választás tétje az, hogy Orbánra vagy Európára szavazunk.

Hóvégi párizsi

Székely Sándor, a DK-val szövetségre lépő Szolidaritás elnöke első felszólalóként arról beszélt, hogy 1989-ben, 12 évesen Nagy Imre újratemetését az édesapjával nézte, aki Orbán Viktor beszéde után azt mondta neki: ez az ember életveszélyes. Benne 2002-ben tudatosult, hogy apjának igaza volt, amikor ?a MIÉP hadoszlopa felzászlózva, náci indulókat énekelve? bevonult a Kossuth térre, és a Fidesz hívei megtapsolták őket. Ez ösztönözte arra 2010-ben, hogy keresse a lehetőséget, hogy becsatlakozzon a politikába.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Elmondta, hogy sokan nem értették a Szolidaritást, amikor választási szövetségre lépett a DK-val, de amikor ugyanezt megkötötték az MSZP-vel és a Párbeszéddel is, tudatosult bennük, hogy létrejött ?annak a szövetségnek a gerince, ami le tudja váltani a hatalmon lévő maffiakormányt?. Szerinte az embereknek elegük van a Fideszből,

a lopásból, a munkahelyi terrorból, a hónap végi párizsiból, a be nem fizetett csekkekből és az öngyilkosságokból,

váltást akarnak, ?éleset és most?.

Kijelentette: a Fidesz nem a Jobbiktól vagy az LMP-től, hanem tőlük fél, mert ?velünk nem tudnak megalkudni?. ?Nem közmunkás rabszolgák akarunk lenni, hanem munkájukért jól megfizetett, jogokkal rendelkező állampolgárok? ? mondta.

Orbán utálatán dől el a voks

Székelyt a színpadon Homonnay Gergely macskatulajdonos követte (az állat neve Erzsi, és hetvenezer Facebook-követője van). Ő azt mondta, civilként abban van dolga, hogy azokat az embereket, akik az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak politikával, meggyőzzék, hogy ?eljött az idő, amikor ítéletet mondhatnak egy aljas, cinikus rendszer felett?.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Mint mondta, régóta nem csinál titkot abból, hogy a DK-ra szavaz ? az egyik fő szempont a párt kiválasztásánál az volt, hogy legalább annyira utálják Orbánt, mint ő, a másik pedig az, hogy biztosan bejutnak a Parlamentbe, mert hiába szimpatikus neki az Együtt, náluk ez kérdéses, és az erősebbet kell listán támogatni, egyéniben pedig a baloldal jelöltjét. Azután ezt azzal finomította, hogy elmondta: számításba vette, mit tettek a különböző pártok politikusai, és ezt végignézve a DK vezetett.

Legyen világosság, a vőmuramnak van egy jó ajánlata

Gréczy ezután a magyar baloldal iránytűjeként és állócsillagaként köszöntötte az MSZP egykori elnökét, Lendvai Ildikót, aki most is a szocialisták soraiban van, de a DK-s közönség attól még vastapssal köszöntötte. Azzal is kezdte, hogy ő egy másik listára szavaz, de szerinte mind a két lista célja ugyanaz: ?kormányváltás, rendszerváltás, rezsimváltás?.

Lendvai sziporkázott beszéde közben, elmondta, hogy idejövet megnézte a foellenseg.hu honlapot (itt írtunk róla, a lényege, hogy a kormánymédiát elemzi valós időben, és megmutatja, mely kifejezések szerepelnek benne legtöbbször). Kikérte magának, hogy Gyurcsánynak nem jutott hely a listán a migránsok, Soros, Brüsszel és az ENSZ között. Aztán hozzátette: azon gondolkodott, miért nincs az ellenségek közt a szegénység, a kiszolgáltatottság, a meghaladandó múlt és a visszafordulás Kelet felé.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A jelenlévőknek azt mondta, együtt kell menniük szavazni, azután majd jót vitatkoznak arról, hogy milyen arányban legyen jelen a verseny és a szolidaritás, hogyan egyeztethető össze a nemzet és Európa, mennyi legyen az egyéni szabadság és a közös felelősség, mennyi a piac és az állami gondoskodás. Most se piac, se szolidaritás, se verseny, se gondoskodó állam, se igazi nemzeti érzés, se európai elkötelezettség ? jelentette ki.

Paródiát is előadott, a közönség önfeledt kacagása közepette igyekezett vázolni, milyen lesz Orbán Viktor székesfehérvári kampányzárója. Talán még Sas József is csettintett volna a ?megvédjük a családokat, könnybe lábad a szemem attól, hogy Kósa Lajos hogy szereti az anyukáját?, ?legyen világosság, a vőmuramnak van egy jó ajánlata?,

itt jó igazán énekelni a fehérvári huszárokat, akik mindenkit meghágnak, illetve bocsánat, azok a migránsok

mondatok hallatán. Ezt azzal zárta, hogy azért kell szavazni, hogy mindez csak paródia legyen.

Fotó: Marjai János / 24.hu Akinek tetszik, hagyja ott a kerítést

Ezután Kuncze Gábort a magyar liberalizmus örököseként és tovább vivőjeként konferálta fel Gréczy Zsolt, ?akiben nem hunyt ki az SZDSZ egykori szelleme?. Ő is szórakoztatóipari megközelítést alkalmazott, beszédét azzal kezdte, hogy a változás benne van a levegőben, mert Lendvai Ildikó magához képest nem késett sokat.

Kitért arra, hogy Orbán Viktor kampánya tele volt hazugságokkal arról, hogy mennyi migránst fognak behozni az ellenzéki politikusok, miközben az ország helyzetéről egy szó sem esett. ?A Fidesz azt mondja, hogy mi gyűlöljük a migránsokat. Mi azt mondjuk, hogy ők is emberek, és valamit kell velük tenni. De közben nincsenek is itt, középen a migránsok, egymást gyűlöljük. Ezt ők csinálták az országgal, ami elfogadhatatlan? ? jelentette ki.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A korrupciós ügyek felsorolásába nem akart belefogni, de annyira azért mégis, hogy Kósa Lajost a Fidesz szőke nőjének nevezze. Beszélt arról is, hogy a kérdés nem az, hogy marad-e a kerítés vagy sem ? ?akinek tetszik, hagyja ott?, mondta ?, hanem az, hogy képesek vagyunk-e embertársainkkal humánusan, európai módon bánni. Kuncze szerint a DK bemutatta, hogy tenni akar azért, hogy Magyarországot visszavezessék a sikeres európai országok közé. Beszédét azzal zárta: ?mondjátok el jobboldali szomszédotoknak, hogy hagyjon otthon még egy embert?.

Nem minden politikus lop

Gyurcsány Ferencet Gréczy ?a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként? konferálta fel. A DK-elnök beszélt arról, hogy a vita ?természetes módja a közéleti létezésnek?. ?Lehetnek vitáink arról, hogy mi történt 2010 előtt, ezekben a vitákban az egyik szereplő szoktam lenni? ? mondta, majd azzal folytatta, hogy ?ezek a viták nem fontosak ahhoz képest, hogy ez az ország egy új világért kiált, meg akar szabadulni ebből a nyomorúságos, gazemberi világból?.

Hagyjátok már abba! Nem 2008-ról, 6-ról vagy 9-ről szólnak ezek a viták, hanem a gyerekeitekről, unokáitokról, hogy maradunk-e Európában normálisak, vagy magunkra gyújtjuk ezt az országot

? jelentette ki. Azt is mondta, nem fog belemenni álvitákba, ?megmagyarázni, hogy akkor és ott miért azt gondoltuk helyesnek ? az is lehet, hogy nem volt igazunk?. ?Soha nem gondoltuk magunkat tökéletesnek, mi emberek vagyunk, mint maguk, reggel álmosan kelünk tele reménnyel és kétséggel? ? mondta, hozzátéve, ?küzdünk magunk nyavalyás rossz tulajdonságai ellen is, próbáljuk megtalálni magunkban a jót?. A közönségtől azt kérdezte: ?kiválasztottakat akarnak, vagy embereket, akik szolgálják egy ideig Magyarországot?? Szerinte ?a demokratikus Magyarország azt kívánja, hogy olyan vezetői legyenek, akik azt mondják, nem felsőbbrendű vagyok nálad, hanem egy közületek?.

Azt is mondta, hogy ?a hétköznapi zsidó- és cigányviccek közt ott van a politikusviccek sokasága, de nem igaz, hogy mindenki gazember, lop és disznó?. Szerinte a DK arról szól, hogy lehet botrány és korrupció nélkül, európai módon politikát csinálni. ?Mi vagyunk a legeurópaibb párt? ? jelentette ki.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Szerinte nem azért kell kormányozni az országot, hogy ?hozzám hasonlóvá tegyem, hanem azért, hogy engedjem, hogy az ország polgárai önállóak lehessenek?. ?Nem kopogtatunk be önökhöz és adunk tanácsokat, hogyan kell főzni, kiben kell hinni, kit kell szeretni? ? mondta. Arra is kitért, hogy pártja a határon kívül élő magyarok szavazati joga ellen kampányolt. Mint mondta,

nem akar elvenni megszerzett jogot, hanem azt az elvett jogot akarja visszaadni a határokon belül élő politikai közösségnek, hogy ők dönthessenek saját magukról.

Gyurcsány szerint ?iszonyatos mennyiségű a gond meg a baj, ezeket megoldani négy év alatt lényegében lehetetlen?, de ő nem is azért ?pöröl? a kormánnyal, mert nem olyan az oktatás minősége, mint Finnországban, vagy nem olyan az egészségügy, mint Németországban. Szerinte az a kérdés, hogy jó irányba teszünk-e tisztességes lépéseket, a mostani kormány ?ezen a vizsgán bukik el?.

A beszéd végén közölte, egyetért Kuncze Gáborral abban, hogy a vasárnapi választás nem tisztességes, ?de akkor is el kell menni ? gáncsoskodnak, csalnak, de akkor sem adhatjuk oda az országunkat?. A kampányzáró végén színpadra állt a DK vezérkara, és elénekelték a Himnuszt.

folytatás

Legkedveltebb hírek
 Beste és Selim aggódnak Cennet miatt, aki még nem ért haza, ezért úgy döntenek, hogy a keresésére indulnak
2018-12-17 18:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A magyar hatóságoknak nem szabad erőszakot alkalmaznia a békés tüntetőkkel szemben ? mondta Vig Dávid, az Amnesty Magyarország igazgatója a mai, az MTVA székháza elé szervezett tüntetés előtt
2018-12-17 17:52:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Európai Bizottság osztja az Európai Parlament jelentésében Magyarországgal kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat, különös tekintettel az alapjogokra, a korrupcióra, a romákkal szembeni bánásmódra és az igazságszolgáltatás szabadságára – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) vezető szóvivője hétfőn Brüsszelben, a magyarországi tüntetésekkel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva
2018-12-17 17:48:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az ellenzéknél változást indíthat el a mostani közös fellépés, Török Gábort meglepte, ami történt
2018-12-17 17:40:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez