Lassa-láz: több mint száz halott Nigériában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi szervezet szerint eddig 101 emberéletet követelt a Lassa-láz Nigériában, 45 halálesetet pedig még nem erősítettek meg. Két hónap alatt vélhetően 1781-en betegedtek meg, az ország 37 szövetségi államából 18-ban regisztráltak megbetegedéseket.

A Lassa-láz az északkeleti Bauchiban, a délkeleti Ebonyiban és a délnyugati Ondóban tombol a leghevesebben. A betegeket kezelő egészségügyi dolgozók és orvosok közül is többen megfertőződtek, meghaltak. Nem tudták, hogy betegeik elkapták a vírust, vagy nem viseltek megfelelő védőruházatot.

A 190 milliós Nigériában gyakori a Lassa-láz, de most először ilyen mértékű a megbetegedés – figyelmeztetett a helyi járványügyi hivatal. Február végén 317 fertőzöttről és 72 halottról tudtak. Százakat tartanak megfigyelés alatt, mert kapcsolatba kerültek a fertőzöttekkel.

A vírus a nyugat-afrikai Libériában is megjelent. Ott legalább tizenketten vesztették életüket az év eleje óta.

A Lassa-láz vírusos megbetegedés. 1969-ben jegyezték fel először az észak-nigériai Lassában. A súlyos esetekben halállal is végződő láz ellen nincs oltás. A betegség patkányürülékkel, a fertőzöttek testnedveivel terjed.

Szélsőséges esetekben a lappangási időszak után a beteg fokozatosan emelkedő lázra, hidegrázásra, fejfájásra, izom- és csontfájdalmakra, arcduzzanatra és nagyon rossz közérzetre panaszkodhat. Utána kötőhártya-gyulladás és belső vérzések jelentkezhetnek. (mti)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Bujtor István, Szőnyi G. Sándor Szereplők: Bujtor István, Kern András, Bánhi
2018-08-17 23:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A német megszállás emlékművét alkotó szobrásznak és Fidesz-barát alapítvány elnökének is járt elismerés
2018-08-17 23:04:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
reality-műsor
2018-08-17 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Extrém Activity adásában ezúttal a Slágergyárosok, vagyis Csepregi Éva, Szandi és Delhusa Gjon csapnak össze a Musicalszínészekkel, azaz Szinetár Dórával, Gallusz Nikivel és Veréb Tamással
2018-08-17 22:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez