Elképzelhető, hogy Trump egymásra pisilő prostikkal volt egy moszkvai hotelszobában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Elképzelhető, hogy Trump egymásra pisilő prostikkal volt egy moszkvai hotelszobában

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is ki fogom ejteni a számon, de nem tudom, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke 2013-ban egymásra pisilő prostituáltakkal volt-e Moszkvában. Lehetséges, de nem tudom.

Ezzel az erős idézettel kezdte meg könyveladási sajtóturnéját az FBI tavaly májusban leváltott igazgatója, James Comey. Aki látszólag kifejezetten odafigyelt arra, hogy bemásszon az őt kirúgó Donald Trump bőre alá, felidegesítse, és kiprovokálja, hogy ? ahogy azt már megszokhattuk az elnöktől ? valami igazán felháborító dolgot mondjon. Ha ez volt a terve, akkor bejött. Rögtön azután, hogy Comey kedden megjelenő könyvéből az előző hét végén elkezdtek megjelenni az első részletek a sajtóban, Trump bombaként robbant a Twitteren.

Donald Trump és James Comey
Fotó: Andrew Harrer-Pool/Getty Images

Péntek óta majdnem minden második bejegyzésében a kirúgott FBI-igazgatót ócsárolta: csupa nagybetűs ?hazugnak? kiáltotta ki, aki ?szörnyű munkát végzett? a nyomozóiroda vezetőjeként, kijelentve, hogy az FBI történelmének legrosszabb igazgatójaként emlékeznek majd rá, akit ?nagy megtiszteltetés volt kirúgni?.  És emellett ?több bűncselekményt is elkövetett?, és börtönbe kéne zárni.

Úgy jellemezte mint ?gyenge és hazug takonygombóc? ? már ha ez a legjobb fordítása az eredetileg használt ?slimeball? szónak, amit többen is inkább úgy fordítanának, hogy ?geciputtony?.  

Személyeskedő támadások

A Fehér Ház sajtóosztálya és a Republikánus Párt már jó előre felkészült a hónapok óta várt könyv megjelenésre, amiről már biztosan tudni lehetett, hogy napokon át uralni fogja a híreket. De mégis meglepetésként érték őket a megjelenés előtt kiszivárgott részletek. Azt hitték, a Trump által kirúgott FBI-igazgató igazából semmi újat nem fog mondani, mint amit már eddig is megtett a nyilvánosság előtt.

A modern történelem legnagyobb politikai hibáját követte el Trump Ezt nem más állítja, mint az amerikai elnök egykori fő stratégája, és egyben legnagyobb támogatója, aki nemrég távozott a Fehér Házból.

Ehhez képest az első részletek között olyan témák szerepeltek, amire nem voltak felkészülve. Leginkább a hírhedt ?aranyesős? történet, ami szerint Trump még 2013-ban arra bérelt fel prostituáltakat, hogy moszkvai Ritz-Carlton hotel elnöki lakosztályában levizeljék egymást abban az ágyban, amiben Barack Obama előző amerikai elnök és felesége aludt.

Comey elmondása szerint pár nappal ennek nyilvánosságra kerülése után Trump arra kérte őt, hogy mint az FBI-igazgatója indítson nyomozást az ügyben, és bizonyítsa be, hogy abból semmi sem igaz.  Mindezt azért, hogy megnyugtassa feleségét, mert ?már az is szörnyű, ha csak egy százaléknyi esély van arra, hogy Melania elhiszi?.

Donald Trump és Melania Trump
Fotó: Mark Wilson/Getty Images

Erre reagálva Comey kemény övön aluli ütéseket mért az elnökre. Az ABC Newsnak adott hosszú interjúban azon elmélkedett, ?hogyan gondolhatja a felesége, hogy akár csak egy százaléknyi esély is van arra, hogy egymásra pisilő prostituáltakkal volt Moszkvában?. ?Milyen házasság az?, kérdezte, amiben a feleség ?mindössze 99 százalék esélyt ad arra, hogy nem történt meg?.

Azonban nem ez volt az egyetlen részlet, amivel a hiúságát megcélozva támadta az elnököt. Sokakat meglepve megjegyzéseket tett:

narancssárga bőrére, a szeme alatt látható fehér foltokra, amiket a szoláriumban viselt szemüveg okoz, hajára (?lenyűgözően elfésült? és ?úgy tűnt, teljesen a sajátja?), magasságára (?alacsonyabb, mint számítottam?), kezének nagyságára (?kisebb, mint az enyém, de nem szokatlanul?), nyakkendőjére (?túl hosszú, mint mindig?).

Mind olyan részlet, aminél sokkal, de sokkal aggasztóbb dolgokat is írt és mondott az amerikai elnökről, amikhez képest ezek az odaszúrások lényegtelennek és kicsinyesnek tűnnek. Hogy mégis miért tette? Erre igazából csak egy magyarázat lehet: fel akarta bőszíteni az elnököt. Hiszen Trumpról tudni lehet, hogy milyen hevesen reagál, amikor kinézetét kritizálják. Kezének nagyságát például még egy elnökjelölti vitán is felemlegette.

Trump egy maffiafőnök, aki erkölcsileg alkalmatlan elnöknek

Comey szerint Trump pontosan úgy viselkedik, és úgy dolgozik, hogy mintha csak egy maffiacsaládot vezetne. Az egykor maffiaellenes perekben ügyészként dolgozó jogász kijelentette: Trump számára nem a szakértelem és a hozzáértés a legfőbb érték, hanem a hűség.

Elmondása szerint belőle is hűségesküt akart kicsikarni, ami a maffiacsaládok beavatási szertartásait juttatta eszébe. Emellett azt is maffiaszerűnek találta, ahogy Trump és köre képes bármiről hazudni, ha a családhoz való hűség azt követeli meg, és aki nem tartozik közéjük, az automatikusan ellenség lesz.

Az ABC Newsnak adott interjúban Comey egyenesen kijelentette, hogy Trump ?erkölcsileg alkalmatlan elnöknek?, hiszen ?folyamatosan hazudik kis és nagy dolgokban egyaránt?, és ?húsdarabként tekint a nőkre?.  Az igazsághoz való problémás viszonya miatt pedig ?nem túlzás kijelenteni, hogy az ország veszélyes időket él meg? elnöksége alatt ? jelentette ki Comey.

Az oroszok zsarolhatják Trumpot

Különösen megdöbbentő volt Comey válasza arra a kérdésre, hogy az orosz kormánynak lehetnek-e olyan információi, ami alapján esetleg zsarolhatják Trumpot. Az FBI volt igazgatója erre nem egy kategorikus ?nemmel? felelt, hanem közölte, hogy bár ?nem tartja valószínűnek, de lehetséges?, majd hozzátette, ez is egy olyan dolog, amiről soha nem gondolta, hogy valaha is ki kell jelentenie egy amerikai elnökről.

Donald Trump és Vladimir Putyin
Fotó: Steffen Kugler /BPA via Getty Images

Itt kell megemlíteni, hogy kirúgása pillanatában Comey vezette az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló szövetségi nyomozás. Eltávolítása miatt nevezték ki a nyomozás folytatására Robert Mueller különleges ügyészt, aki Comey elődje volt az FBI igazgatói székében. Mueller emellett azt is vizsgálja, hogy Trump elkövette-e az igazságszolgáltatás akadályozásának bűnét, amikor kirúgta Comeyt.

A vád, amibe Trump belebukhat Érdemes külön kezeléni a két dolgot, amit Trump tett. Az egyiket ugyanis rá tudják bizonyítani, és az elnöksége bánhatja.

Trumppal szemben nem csak emiatt él a gyanú, hogy megpróbálta a saját érdekében irányítani az igazságszolgáltatást. Comey szerint ?van néhány bizonyíték?, ami arra utal, hogy Trump akadályozta az igazságszolgáltatást, amikor megpróbálta rávenni, ejtse az egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen indított nyomozást.

Egy ekkora balhéba Trumpon kívül minden elnök belebukott volna Ha azzal vádolnak, hogy Oroszország bábja vagy, nem az a legjobb ötlet, ha a nemzetbiztonsági főtanácsadód titokban az oroszokkal egyeztet, majd letagadja. Obamát ezért már kicsinálták volna.

Mindezek ellenére Comey nem szeretné, ha Trump ellen megindítanák a közjogi felelősségre vonási eljárást (impeachment). Szerinte ugyanis az amerikai népnek lenne a feladata, hogy eltávolítsa az elnöki székből Trumpot, akinek elnökségét egy pusztító erdőtűzhöz hasonlította, ami feléget mindent, de lehetőséget ad a megújulásra is.

De az egészből ki jön ki nyertesként?

Az biztos, hogy Trump híveit nem fogja érdekelni semmi abból, amit Comey írt, vagy mond az elnökükről, aki igyekszik mindent megtenni, hogy olyan emberként állítsa be, akinek egy szavát sem szabad elhinni. A demokraták pedig még mindig dühösek rá a Hillary Clinton ellen indított FBI-nyomozás, és annak kezelése miatt, ami szerintük végül Trump győzelméhez vezetett. És a könyvével sem sikerült őket meggyőznie.

Egy nagy győztese biztosan van a könyvnek: Comey bankszámlája. A beszámolók szerint több millió dollárt kapott előlegként kiadójától a könyvért, amit már kezdésnek 850 ezer darab példányban kezdenek el árusítani. A nagy érdeklődést jól mutatja, hogy az ABC News-nak adott interjúját majdnem tízmillióan nézték, és a könyv már a megjelenése előtt napokban az első helyen állt az Amazon eladási listáján.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

folytatás

Legkedveltebb hírek
A döntés a hírek szerint még a párt elnökségében is többeket meglepett
2019-07-16 22:30:48 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Feszítővágóval avatkoztak be a tűzoltók Balatonföldváron
2019-07-16 22:18:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Balázs Attila sikerrel vette az első fordulót az umagi 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán
2019-07-16 22:00:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Angela Merkel német kancellár és több német pártvezető is gratulált kedd este Ursula von der Leyen német védelmi miniszternek megválasztásához az Európai Bizottság élére
2019-07-16 21:53:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Korábban tagadta az Emmi, hogy 4 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből
2019-07-16 21:51:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az összesített statisztikákban sem állunk valami fényes helyen
2019-07-16 21:48:40 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez